Brooklyn Nets a láthatáron

2003.10.15. 21:27
Címkék
"Brooklyn Nets, ez kell nekünk!  jelentette ki az egykor az NBA-ben 13 évet lehúzó World B. Free azon a keddi sajtótájékoztatón, amelyen volt NBA-nagyságok, egy építési vállalkozó, valamint a New York-i városrész első embere társaságában lándzsát tört a New Jersey Nets Brooklynba költöztetése mellett.
Az építési vállalkozó Bruce Ratner három éven belül szeretné felhúzni az új sportcsarnokot Brooklynban, de ennél is fontosabbnak tartja, hogy a jelenleg a Hudson-folyó túloldalán működő Nets tulajdonjoga, amelyre a múlt héten vételi ajánlatot tett, addigra a birtokában legyen. Marty Markowitz, Brooklyn első embere lelkesedésében egészen odáig ment, hogy az NBA leendő legjobb csapatának jövendölte a Brooklyn Netset.Pillanatnyilag azonban még a San Antonio Spurs a legjobb, amiről a csapat kedden George W. Bush amerikai elnöknél tett hagyományos látogatása is tanúskodott. A küldöttség tagjaként hét játékos tette tiszteletét az elnöknél, és mindannyian örömmel vették Bush figyelmes gondoskodását, ugyanis 1999-ben, a Spurs első bajnoki címének évében Bill Clinton, a Fehér Ház akkori ura a gyors gratuláció után, sűrgös tennivalójára hivatkozva kimentette magát – és elment golfozni…NBA, előidény, 10. játéknap
Chicago–Indiana 103–96 – hosszabbítás után, LA Clippers–Dallas 128–107, Sacramento –Houston 78–82, LA Lakers–Phoenix 86–104, Memphis–Washington 101–85, Miami–San Antonio 99–98, New Jersey–Philadelphia 90–88 – h. u., Orlando–New Orleans 84–89, Utah –New York 81–65, Portland–Seattle 91–110
Legfrissebb hírek

Úszás: Milák Kristóf hat számban indul az ob-n

Úszás
11 perce

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
1 órája

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
1 órája

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
8 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
9 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik