Grebenár Péterre műtét vár

2003.10.16. 22:26
Címkék
Továbbra sincs rendben a térde a Marc-Körmend válogatott középjátékosának, Grebenár Péternek. A kitűnő center elmondta, előbb vagy utóbb mindenképpen kés alá kell feküdnie, noha néhány hete még abban reménykedett, hogy a gyulladáscsökkentők javítanak fájós térde állapotán.
Nem így történt, a sérült testrész terhelésre állandóan sajog, a fizikoterápiás kezelések és a gyógyszerek együttesen sem segítettek túl sokat, a legutóbbi, Nyíregyháza elleni mérkőzés második negyedében Grebenár le is sántikált a pályáról. "Éppen fordulni akartam, de a térdem nem úgy viselkedett, ahogy szerettem volna, mondtam is Zsebe Ferencnek, az edzőnknek, hogy ha nem muszáj, nem mennék vissza. Sajnos minden jel arra mutat, hogy elkerülhetetlen az operáció. Beszéltem már a klub vezetőivel, akik arra kértek, hogy az elkövetkezendő négy meccset, vagyis a Sopron, a Dombóvár, az Univer és a Falco ellenit még húzzam ki valahogy. Ami tőlem telik, megteszem, csupán azt kell megvizsgálni, hogy ilyen állapotban tudok-e segíteni a csapatnak, vagy nem. Ha igen, akkor megpróbálom elodázni a műtétet, amely a szakemberek szerint nem tart tovább húsz percnél, a teljes felépülés pedig hozzávetőleg három hetet vesz igénybe” – fogalmazott a bajnok vasiak kulcsembere.EnterNet-Internet Liga, férfibajnokság, A-csoport
A 4. forduló műsora

Október 17., péntek<
Falco KC-Szombathely–Kaposvári KK 18.00
A 4. forduló műsora

Október 17., péntek<
Falco KC-Szombathely–Kaposvári KK 18.00

A Jurgilasszal megerősített vendégcsapat akár Szombathelyen is megszerezheti a győzelmet. A túloldalon viszont abban bíznak, hogy a sérülése után visszatérő Kálmán és az első vasi tétmecscsére készülő mexikói Benítez sokat lendíthet a Falco szekerén.
Debreceni Vadkakasok–ZTE KK 18.00
Az eddig mutatott forma alapján nehezen képzelhető el, hogy a listavezető Debrecen ne múlná felül az egyetlen légióssal kiálló zalai együttest.
Október 18., szombat
Soproni Ászok-SMAFC–Marc-Körmend 18.00

A házigazda még nem nyert meccset ebben az évadban, ezért alighanem apait-anyait belead majd a bajnok ellen. Nagy kérdés, hogy melyik arcát mutatja a soproniak litván centere, Vilcinskas.
Gunaras KC Dombóvár–Marso-Nyíregyházi KK 18.00
Ha a hétközi edzőváltás után megnyugszanak a kedélyek, megszerezheti első győzelmét a Dombóvár.
Mol Szolnok–MAFC-Újbuda 18.00
Noha nem nyeretlen már a MAFC, sok jóra nem számíthat az egyre inkább csapattá formálódó Rezák-alakulat otthonában.
Atomerőmű SE–Albacomp (M2) 18.00
A forduló rangadója. A legfőbb bajnokesélyesnek kikiáltott fehérvári csapat, ha nem is mindig a várt fölénnyel, de hozta a meccseit. Igaz ugyanakkor, hogy az Atomerőmű talán a legjobb rivális, akivel eddig összefutott.
(Az Univer KSE–PVSK-Panthers mérkőzést október 29-re halasztották.)
Legfrissebb hírek

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
6 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
13 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
40 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
44 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
2 órája