NBA: Átalakítást terveznek

2003.10.16. 20:43
Címkék
Az NBA-hez jövőre harmincadik csapatként csatlakozó Charlotte Bobcats miatt a liga vezetői a jelenlegi csoportbeosztások szerkezeti átalakítását tervezik.
(A Bobcatsszel kapcsolatos hír, hogy Bernie Bickerstaffot nevezték ki a csapat főedzőjének.) Az igazgatótanács által készített javaslat szerint a két főcsoport, a Keleti és a Nyugati megmarad, ám ezeken belül a meglévő két-két divízió helyett három-háromba osztják majd az együtteseket. A rájátszás létszámát nem érinti a változás, tehát továbbra is nyolc-nyolc csapat lesz érdekelve a playoffban. Az alapszakaszból a csoportok győztesei, valamint konferenciánként a további öt legjobb mérleggel büszkélkedő gárda kerül be a végjátékba. Az új rendszer bevezetéséről a liga elöljárói novemberben határoznak. Egy, szintén a jövő évhez kapcsolódó tervet azonban már el is fogadtak: a női NBA az athéni olimpiára való tekintettel augusztus 2. és 31. között szünetel.NBA, előidény, 11. játéknap
Minnesota Timberwolves–Toronto Raptors 76–90,
Detroit Pistons–Boston Celtics 123–95,
Indiana Pacers–Denver Nuggets 93–100,
Golden State Warriors–Seattle SuperSonics 88–71
Legfrissebb hírek

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
6 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
13 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
40 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
44 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
2 órája