Nem volt ünneprontó az Orsi

2003.10.23. 23:08
Címkék
Ezt a giccsparádét&Sabtaj Kalmanovics, az UMMC Jekatyerinburg dúsgazdag tulajdonosa úgy rendelkezett, hogy legyen lézershow  hát lett. Aztán meg úgy, hogy tüntessék ki az összes hazai játékost valamiért  hát kitüntették őket, kit ezért, kit azért. Közben a vendég soproniak melegítettek volna, de mivel a hangulat kedvéért többször is lekapcsolták a fényeket az egyébként vadonatúj és impozáns csarnokban, többször is le kellett állniuk.
Aztán meg fel kellett volna állniuk, immár a kezdéshez, az azonban a nagy ünnepelgetés miatt majdnem fél órát csúszott. Mi lett volna, ha a múlt heti klubvilágbajnokságon nem a harmadik, hanem az első helyen végeznek az uráliak…?
A kezdési időpontra tehát fittyet hányt Kalmanovics, és fittyet hányt még néhány további alapvető előírásra is. Így például nem a női Euroliga hivatalos meccslabdájával játszottak a csapatok, nem láthattuk a nemzetközi szövetség emblémáit a parkett azon pontjain, ahová pedig kötelező kiragasztani őket, de a legsúlyosabb kihágás az volt, hogy mindössze hét játékost vonultatott fel a rangos versengés címvédője. Ki ne tudná, a hivatalos mérkőzésekre tíz játékost kell benevezni, így aztán jókora büntetésre számíthatnak a jekatyerinburgiak, de mit nekik büntetés, ha olyan elnökük van, mint a már említett Kalmanovics úr, akinek afféle úri passziója a hárommillió dolláros költségvetéssel dolgozó csapat. Az elnök nagyvonalúságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több kulcsember azért nem lépett pályára a magyarok ellen, mert ő elengedte őket pihenni – voltaképpen igaza van, hiszen az Euroliga ezen szakaszában még belefér egy-két vereség, a lényeg úgyis a tavasszal esedékes négyes döntő. Úgy látszik viszont, a helyi kiskirály sem simulékony személyiség, mivel Jelena Baranova, Európa talán legjobb kosárlabdázónője azért nem kapott helyet Zoran Visics csapatában, mert összeveszett Kalmanoviccsal.
A prezidente egyébként olykor időt is kér, ennek azonban mi, magyarok csak örülhettünk, hiszen ez azt jelentette, úgy érezte, bajban van együttese. Mi tagadás, a második negyed elején valóban abban volt, amikor Bogojevics időszakos remeklésének köszönhetően 7–0-s rohammal nyitottak a zöld-sárgák, és hatpontos előnyt szereztek. Ekkor még arra is felcsillant a remény, hogy nem csak a tisztes helytállás lehet Seresék célja, ám mivel a soproniak légiósai kevés támogatást kaptak a megszeppent magyaroktól, a nagyszünetben már tíz ponttal a házigazda vezetett, miután Miltonék dobták az első félidő utolsó 14 pontját.
Bár a fordulás után nem sokkal Szlimák triplájával végre az első magyar játékos által szerzett kosarat is feljegyezhettük, túl sok örömünk nem telt az összecsapás harmadik és negyedik játékrészében, mert a két csapat közötti különbség egyre csak nőtt. Noha a Jekatyerinburg edzőjének a hét játékossal nem volt túl sok variációs lehetősége a cserékre, ezt a jobbára fiatal és rutintalan kosarashölgyekből álló Euroleasing-Orsi nem tudta kihasználni, főleg a palánk alatt voltak nagy fölényben a hazaiak világsztárjai. A végén pedig magyar tinilányok álltak szemben ezekkel a bizonyos világsztárokkal, akik között olimpiai bajnokot és Európa-bajnokot éppúgy találhattunk, mint Euroliga-győztest, Natália Hejková, a soproniak szlovák edzőnője ugyanis úgy döntött, a vereség különbsége nem lényeges, jöjjenek a fiatalok, hadd szokják az ilyen szintű mérkőzések légkörét.

Mestermérleg
Natália Hejková:
– Ez a huszonöt pontos vereség nem tükrözi híven a mérkőzés képét. Lehetett volna szorosabb is az eredmény, de az is igaz, hogy ezen az estén itt nem tudtunk volna nyerni.
Legfrissebb hírek

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
8 perce

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
12 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
31 perce

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
49 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
1 órája

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
2 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
2 órája