A harcnak vége, különben sem volt igazi

2003.11.05. 21:54
Címkék
Negyedik meccsét is megnyerte a Los Angeles Lakers, dacára annak, hogy nem élvezte a közönség szeretetét Milwaukee-ban. A Bradley Center népe nemcsak a nemi erőszakkal vádolt Kobe Bryantet, hanem Gary Paytont is pfujozta rendesen  őt azért, mert fél idény után otthagyta a Buckst a nyáron.
"Nyugati srác vagyok, akit csak az érdekel, hogy bajnoki címet nyerjen. Az meg, hogy pfujoztak, még örömmel is töltött el, így legalább Kobe nem érezte magát egyedüli céltáblának. Az egyik fülemen be, a másikon ki” – legyintett Payton. Shaq O'Neal is megszólalt, ő a Bryanttel a napokban vívott párbaját temette el. "Csak szavak ütköztek egymással, nem pedig érzelmek. Neki is vastag bőre van, nekem is, azóta mindent tisztáztunk. A közönség gyűlöletéről csupán annyit, hogy attól csak egységesebbek leszünk, ami, találják ki, kinek lesz jó” – sziporkázott a behemót center. A hajrában megnyert meccsen mellesleg Bryant idénybeli első 30 pont feletti produkcióját regisztrálhattuk, de őt ennél most jobban izgatja, hogy kislánya, Natalia pillanatokon belül járni kezd, és ezt ő legjobb esetben is csak az interneten keresztül, a számítógépébe épített kamera segítségével láthatja. "Minden akkor történik, amikor az apák távol vannak. Akkor fordulnak meg, akkor szólalnak meg, és akkor teszik meg az első lépéseket” – füstölgött a családi együttlétekre most mindennél jobban vágyó, a napokban bíróság elé álló kosaras.
Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
7 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
32 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
56 perce

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája