Alig várja a visszatérést

KOLODZEY TAMÁSKOLODZEY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.11.21. 20:50
Címkék
Hetek óta harcképtelen, értelemszerűen a csütörtöki Európa-kupa-találkozót is kihagyta Brosovszky Mónika, a DKSK csapatkapitánya, aki több poszton is remek teljesítményre képes. A 29 esztendős kosarast a visszatéréséről faggattuk.
– A legaktuálisabb, amivel kezdhetnénk: hogy van?– Ínhüvelygyulladás keletkezett a bal bokámban, ezért majdnem egy hónapja játszottam utoljára tétmérkőzést – kezdte a játékos. – Már gyakorlok, még az is elképzelhető, hogy pár percre szóhoz jutok a vasárnapi, Zala Volán elleni mérkőzésen.– Ezek szerint megszűntek a fájdalmai?– Még nem teljesen. Bizonyos mozdulatok után olyan érzésem van, mintha "beakadna valami” a bokámban. A lézeres és a fizikoterápiás kezelés már sokat segített, de még nem vagyok százszázalékos állapotban. – Ennek ellenére biztosan türelmetlenül várja már az újbóli bemutatkozását.– Az évad során eddig csak kétszer álltam edzőm, Milen Vukicsevics rendelkezésére: a Szekszárd elleni bajnokin és a Dorstennel szembeni hazai találkozón kaptam szerepet. A játék a mindenem, ezért nagyon örülnék már a teljes felgyógyulásomnak.Európa-kupa
Nők, középső-főcsoport, 5. forduló, A-csoport:
Nők, középső-főcsoport, 5. forduló, A-csoport:
Diósgyőri KSK–ZKK Croatia Zagreb (horvát) 82–77, BC Gustino Schnitzlplatzl Wels (osztrák)–BG Dorsten (német) 72–89. Az állás: 1. Diósgyőr 9 pont (414–342), 2. Dorsten 9 (377–359), 3. Zagreb 6 (348–373), 4. Wels 6 (334–399). B-csoport: Szolnoki MÁV-Coop SE–BK Loko Trutnov (cseh) 70–72, Italsoft Reyer Venezia (olasz)–ZKK Merkur Celje (szlovén) 53–63. Az állás: 1. Szolnok 9 pont, 2. Venezia 8, 3. Trutnov 7, 4. Celje 6. C-csoport: Szeviép-Szeged–ZKK Sibenik Jolly (horvát) 80–60, Delta Kosice (szlovén)–BC Universa Marburg (német) 105–60. Az állás: 1. Szeged 9 pont, 2. Kosice 8 (416–329), 3. Sibenik 8 (350–346), 4. Marburg 5
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
40 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
42 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
43 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
51 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
1 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik