Csak küzdeni tudásból jeles

KOVÁCS BÁLINTKOVÁCS BÁLINT
2003.12.03. 22:04
Címkék
Károlyi és Branzova hármasával gyorsan magukhoz ragadták az előnyt a vendégek, akik sokat erőltették a centerjátékot, Sarenac mellett azonban Anderson keservesen megszenvedett minden kosárért.
Talán a kezdeti eredményességen felbuzdulva a magyar lányok egyre többet próbálkoztak a triplavonalon túlról, láthatóan kevesebb sikerrel, mint az első percekben. Rátgéber gyorsan forgatta a csapatot, hiszen az iram nagy volt, ráadásul a hazaiak mind a tíz játékosukat bevetették már az első félidőben. A küzdésnek pedig meg is lett az eredménye: nem sikerült meglépnie a Brnónak.
Egy ideig legalábbis. Sajnos a harmadik negyed elején sem igazán találta a fonalat a PVSK, a zöld-fehéreknél viszont Vitecková egy perc alatt nyolc pontot szórt (a Pécsnek ugyanehhez több mint hat perc kellett). Hamzová két labdaszerzésével és az ebből szerzett négy egységével egyre inkább úgy tűnt, fényévekre van az ellenfél. Az utolsó negyedre már Szakács és Fegyverneky is pályára lépett, hátha a fiatalság és a frissesség lendületet visz a pécsiek játékába. Valamivel több mint hat perccel a vége előtt már csak kilenc volt közte. Hosszú-hosszú percekig alig esett kosár, így semmit sem csökkent a különbség, de legalább tízen belül maradt a Pécs.

Mestermérleg
Rátgéber László:
– Először is köszönöm a szurkolást a több száz magyarnak. Hat nap alatt három Euroliga-szintű mérkőzést játszottunk. Ez nagyon megérződött mozgásunkon.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája