Felejthető produkciók

2003.12.08. 20:52
Címkék
NÉMETORSZÁG. Legyünk őszinték: felejthető teljesítményt nyújtottak az utóbbi hetekben a női Bundesligában kosárlabdázó magyarok. Már persze akik egyáltalán játékképesek közülük, mivel a Rist Wedelben pattogtató Csontos Esztert, valamint a Saarlouis-ban légióskodó Csipkó Barbarát hosszú időre leparancsolta a pályáról sérülése, így mindössze négy honfitársunk volt érdekelve az utóbbi három fordulóban. A legelégedettebb Anitics Lívia és Tarnai Zsuzsa lehet, mivel csapatuk, a Marburg mindhárom meccsét megnyerte legutóbbi híradásunk óta, és ezzel felnyomult a tabellán az ötödik helyre, ám ezeknek a győzelmeknek nem éppen a mieink voltak a legfőbb letéteményesei. Mindössze Tarnai tudta egyszer átlépni az álomhatárnak azért nem nevezhető tíz pontot, amikor a 12. játéknapon kereken tucatnyi pontot dobott a hosszabbításban 72–69-re megvert Schwabingnak, a többi meccsen nem sikerült kétszámjegyű dobóteljesítményt produkálnia a magyar duónak, és ugyanez mondható el a bensbergi Eperjessyről, valamint a wasserburgi Popról.Kölcsönadták Varga Ritát

SOPRON. Varga Ritát, az Euroleasing-Orsi Sopron 194 centi magas, 18 éves ifjúsági válogatott centerét kölcsönadta a vezetőség az egyesület fiókcsapatának, a Zala Volán-ZTE-nek. Történt ugyanis, hogy a zalaiak hetedik fordulóbeli, szegedi mérkőzésén súlyos sérülést szenvedett egyik legjobb palánk alatti játékosuk, a 17 éves szlovák Marie Ruzicková, így aztán alig maradt minőségi magas játékosuk – erre a problémára jelenthet megoldást a mostani tranzakció. Zalaegerszegen egyébként hetek óta hiányzik az együttesből a szalagszakadással bajlódó Szentkirályi Réka is, míg Sopronban Natália Hejková edzőnek most már csak tíz játékosa vam, ráadásul az orosz Okszana Zakaluzsnaja hát-, illetve deréksérülése egyre makacsabbnak bizonyul – jelentette tudósítónk, Weisz Ferenc.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kína ellen játszunk a női jégkorong-vb-n, Veszprém–Szeged rangadó a férfi kézi NB I-ben

Minden más foci
53 perce

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
58 perce

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
1 órája

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
2 órája

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
3 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
3 órája
Ezek is érdekelhetik