Női kosárlabda 2003: Piros-fehérek marakodása

2003.12.27. 21:21
Címkék
Történt, hogy az ősszel két élvonalbeli női klub összeveszett egy játékoson. De nagyon! A probléma valahol ott kezdődött, hogy a BSE és a Diósgyőr is szeretett volna még egy erőcsatárt igazolni a bajnoki rajt előtt – előbbi azért, mert egész egyszerűen nem volt neki, míg utóbbi esetében arról volt szó, hogy komplikációk vetődtek fel a korábbi kiszemelt, Chana Perry szerződtetésével kapcsolatban. Így érkeztünk el október 8-ához, amikor az ilyen esetekben a végsőkig titkolózó budapestiek bejelentették, véget ért a hosszas keresgélés, megtalálták, akit kerestek, és Gwen Jacksonnal, a tengerentúli profiliga, a WNBA egyik legtehetségesebb fiataljával már alá is írták a szerződést.Igaz, csak faxon, és itt kezdődtek a problémák.A korábban roppant készséges és kedves kosarasnőt ugyanis ezután hiába hívták, nem lehetett elérni, a piros-fehérek elöljáróinak aggodalma napról napra nőtt, aztán egyszer csak – október 15-én – bejelentették a piros-fehér elöljárók, hogy Jackson megérkezett és mihamarabb bemutatják az új szerzeményt a sajtó munkatársainak is. Csakhogy ezek a piros-fehér vezetők már a diósgyőriek vezetői voltak, aki természetesen ugyancsak aláírt szerződést lobogtattak, amikor megkérdőjelezték igazukat. Ezek után mind a két klub kikérte a játékos játékengedélyét, amelynek kiadását felfüggesztették az MKOSZ-ben, és megkezdődött a vizsgálat. Ami egészen meglepő eredményt hozott: a női profiliga intézőbizottsága mindkét csapatot megrótta amiatt, hogy olyan menedzserek közvetítésével kötötték a szerződést, akik nem rendelkeznek a honi kosarasszövetség játékosügynöki engedélyével…Legalábbis meglepő fordulat volt, aztán a grémium a fenti kihágás(ok)ra hivatkozva a kontraktusokat érvénytelennek, a játékost pedig szabadnak nyilvánította. Nem sokáig maradt az, mert a DKSK azonnal újra lecsapott Jacksonra, és immár a liga által is jóváhagyott szerződést kötött vele. A fővárosiak egy ideig ágáltak a határozat ellen, aztán megtalálták azt a Wendy Palmert, aki eddigi két BSE-s mérkőzésén 23.5-es pont-, és kereken 11-es lepattanóátlagot produkált… Úgy tűnik tehát, végül mindenki jól járt.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája