Aki megjárta az olimpiát is

– Gondolom, minden sportoló álma, hogy legalább egyszer részt vehessen az ötkarikás játékokon – kezdte a beszélgetést. – Bár csak a tizenegyedik helyen végeztünk, ez nekem megadatott, sőt ha minden igaz, duplázhatok is, mert válogatottunkkal kiharcoltuk az athéni részvétel jogát is. Igaz, a legutóbbi olimpia után kicsit elegem lett az élsportolásból, némi pihenő mellett döntöttem, ami nem tartott sokáig: előbb Németországba, majd onnan Szolnokra szerződtem.
– Mivel két és fél éve már, hogy nálunk szerepel, gondolom, nincs panasza az itteni viszonyokra…
– A legtöbbször jól érzem magam, bár nem szeretem, ha havazik, és ha nagyon sok az edzés. Egyébként jó az élet Magyarországon, ahol szinte mindenütt megfordultam már.
– Nem gondolt arra, hogy jó néhány külföldi sportolóhoz hasonlóan ön is nálunk telepedjen le?
– Mint mondtam, jól érzem magam Magyarországon, sőt van itt egy komoly barátom is, de amint befejezem a kosárlabdát, hazautazom, és otthon fogok élni.
– Pontosan hol?
– Christchurchben, ott laknak a szüleim. Csodálatos vidék, mindössze félórányi autóút a házunktól a tengerpart. Az ottani üzleti életben akarok majd elhelyezkedni, de biztattak az új-zélandi szövetségnél is, hogy számítanak rám.
– Ön szerint melyik az erősebb csapat: hazája válogatottja vagy a MÁV-Coop SE?
– Hűha, ez nehéz kérdés! Mondhatnám, amelyikben éppen játszom. Ez utóbbit persze csak poénból vágtam rá, nem akarok nagyképűnek tűnni. Egy klubcsapatot igazából nem is lehet egy válogatottal összehasonlítani, hiszen mindkettő másképpen épül fel, és készül az eseményekre.
– Említette, hogy hazájában számítanak önre. Ugye a mostani idény végén még nem költözik haza?
– Szó sincs róla, hiszen 2005 nyaráig szól a szerződésem Szolnokon. Társaimmal érmet szeretnénk nyerni, a következő idényben pedig az Euroligában akarunk szerepelni. Ezzel mindent elmondtam a terveimről a közeljövőre vonatkozóan.