Dávid Kornél hatalmas élménye

2004.03.01. 23:12
Címkék
Az első megszerezhető trófeát bezsebelte a Tau Cerámica: 1999 és 2002 után idén is a baszkok vitrinjébe került a Spanyolország szerte óriási becsben tartott Király-kupa.
Megvan Dávid Kornélék elsô trófeája (Fotó: Árvai Károly)
Megvan Dávid Kornélék elsô trófeája (Fotó: Árvai Károly)
Megvan Dávid Kornélék elsô trófeája (Fotó: Árvai Károly)
Megvan Dávid Kornélék elsô trófeája (Fotó: Árvai Károly)
Megvan Dávid Kornélék elsô trófeája (Fotó: Árvai Károly)
Megvan Dávid Kornélék elsô trófeája (Fotó: Árvai Károly)
Amint arról már korábban beszámoltunk, Dávid Kornélék a Badalona döntőbeli legyőzésével (81–77) értek fel a csúcsra, ám a fináléig sem volt kikövezve az út, hiszen előbb az Adecco Estudiantest (89–83), majd a hazai környezetben küzdő Caja San Fernandót (88–63) kellett két vállra fektetni. "Egyik sem volt könnyű – kezd bele a saját bevallása szerint élete egyik legnagyobb élményét átélő magyar center. – A negyeddöntőben az egyik legjobb formában lévő alakulattal kerültünk szembe, azzal a gárdával, amely nem is olyan rég Vitoriában győzött le bennünket. Másnap pedig a hazai környezetben fellépő sevillai együttes állt az utunkba, még szerencse, hogy ezen a meccsen játszottunk a legöszszeszedettebben."
Ami azt illeti, Dávidnak is az elődöntőben ment a legjobban, hiszen a 24 perc alatt dobott 16 pont csakis egyféleképpen értékelhető (ha már itt tartunk, az első fellépésen nyolc, míg a fináléban hat pontot köszönhet Dávidnak az aranyérmes). "Elmondhatatlanul örülök a sikerünknek, már csak azért is, mert hihetetlen felhajtás közepette rendezték meg a Király-kupát – tette hozzá honfitársunk. – Sevillában minden mérkőzést telt ház, azaz csaknem tízezer néző előtt játszottunk, a helyi újságokban tíz oldalon foglalkoztak az eseménnyel, de ami még ennél is döbbenetesebb, hogy kétezer szurkoló kísért el bennünket. Fantasztikus élmény ilyen körülmények közt nyerni."
Mondjuk el, hogy a Tau Cerámica számára előjelnek sem rossz a Király-kupa-győzelem, tudvalevő ugyanis, hogy két éve bajnoki arannyal párosult a diadal.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
35 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
36 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
50 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
50 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
53 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája