Megint a MÁV-Coop nyert

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
2004.03.06. 22:05
Címkék
Ebben a bajnokságban már harmadszor találkozott a két nem titkoltan bajnoki döntőbe pályázó együttes. Eddigi öszszecsapásaik közös ismérve, hogy egyetlen alkalommal sem vívtak a várakozásnak megfelelő szoros csatát: a házigazdák mindannyiszor szinte kiütötték riválisukat.
Repülőrajtot vett Gina Farmer vezérletével a MÁV-Coop SE, és alig egy perc alatt 7–0-ra meglépett vetélytársától, nem véletlen, hogy a borsodiak kispadján ezúttal bemutatkozó Földi Sándor edző azonnal időt kért. Sikerült is rendezni a DKSK sorait, és bár a kisszünetig nem került közelebb vendéglátójához a Diósgyőr, a különbség sem nőtt. Feltűnő volt, hogy a játékvezetők számolatlanul szórták a személyi hibákat, tíz perc alatt mindkét együttes tizenegyet gyűjtött össze.
A folytatásban is kőkemény csata zajlott a pályán, így nem véletlen, hogy Hibbertet, Hadzsovicsot és Brosovszkyt is megcsapta a kipontozódás szele. Csak a második negyed hajrájában sikerült növelnie előnyét a Tisza-parti klubnak, ám a különbség nem nőtt akkorára, hogy kényelmesen hátradőlhettek volna a hazai szurkolók. Papp triplájára Eördögh válaszolt a nagyszünet után, jelezve, hogy a vendég nem adta fel a meccset. Vérszemet kapott a Diósgyőr és a második félidőre feltámadó Eördögh vezérletével folyamatosan csökkentette hátrányát. Miután Farmer kipontozódását követően Csákány megsérült, nehéz pillanatokat élt át a Szolnok: Csávás duplájával először lett egyenlő az állás a 34. percben, majd Brosovszky triplájával át is vették a vezetést a diósgyőriek. Papp Krisztina próbálta meg életben tartani a hazaiak győzelmi reményeit, ám ezekben a pillanatokban szinte szárnyaltak a piros-fehérek.
Aztán Bjelica szenzációs szerelését követően fergeteges utolsó három percet produkált a MÁV-Coop SE (11–0), melynek ritmusát már nem tudták felvenni a vendégek, és így ha nagy csatában is, de a Szolnok otthon tartotta a két bajnoki pontot.
Legfrissebb hírek

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
14 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
15 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
17 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
33 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
53 perce

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
1 órája