Az Albacomp otthon akarja tartani a kupát

székelyhidi jánosszékelyhidi jános
2004.04.02. 21:35
Címkék
A szerdai, szolnoki siker csak fokozta a kosárlabda iránti érdeklődést Fehérvárott. Tény, remek húsvéti szórakozást ígér a Nestlé-KitKat férfi Magyar Kupa négyes döntője, amit a királyi városban rendeznek meg április 9-én és 10-én.
Ebből az alkalomból a klub vezetése beszélgetésre hívta a sajtó képviselőit, ahol tájékoztatást adtak a rendezvény előkészületeiről.Tizenhat évvel ezelőtt, 1988-ban volt utoljára Fehérvár a kupadöntő helyszíne. A program szerint jövő pénteken 17.30-kor kezdődik a torna az Albacomp–Debrecen találkozóval (az alapszakasz első és második helyezettje csap öszsze), s ezt az M2 közvetíti. Majd este fél nyolckor játsszák a Kaposvár–Szolnok mérkőzést. Másnap, szombaton a harmadik helyért a két vesztes csapat 15.45-kor kezd, a két győztes pedig 18 órakor lép parkettra, ezt a találkozót is láthatják az M2 nézői.Jelentős szponzori támogatásra volt szükség, hogy a fehérváriak nyerjék meg a rendezés jogát – 4 millió 600 ezer forint volt a licit felső határa –, ezért érthető, hogy jelentős bevételre is szükség van, s ezeket figyelembe véve a bajnoki találkozókra és egyéb mérkőzésekre érvényes bérletekkel ezúttal a kupamérkőzések nem tekinthetők meg. Előnyben részesülnek viszont a bérletesek azzal, hogy április 6-án, kedden megszokott helyükre, elővételben megvehetik jegyeiket. Szerdától már bárki vásárolhat belépőket, a vendégcsapatok 150-150 jegyet igényelhetnek."Szakmailag sokat jelentene, ha a bajnoki rájátszás előtt hazai környezetben elhódítanánk a kupát. Ez csak a szurkolók segítségével érhető el, akik a bajnoki találkozókon is rengeteget segítettek – mondta Farkas Sándor edző. – Abban bízom, hogy Fehérvárott sem okozunk csalódást. Szakmailag nem szerencsés, hogy az eseményt követően a rájátszás rajtjáig ezúttal csak három napunk marad, jobb lett volna, ha a négy, kupaküzdelemben részt vevő csapat egy kicsit hosszabb felkészülési lehetőséget kap."
Legfrissebb hírek

Súlyos incidens Párizsban, a kupadöntőre érkező nizzai drukkerek közül sokakat őrizetbe vettek

Francia labdarúgás
3 perce

„Teljes baromság az egész!” – Ocon kifakadt a kirúgásáról szóló pletykák miatt

F1
18 perce

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA FINAL FOUR NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
27 perce

„Még jó ideig itt leszek, úgyhogy szokjatok hozzá!” – Hamilton nem gondol a visszavonulásra

F1
40 perce

Bamidele Yusuf: A következő idényben még jobb akarok lenni

Labdarúgó NB I
46 perce

Gyász: 41 évesen elhunyt a NASCAR legendája, Kyle Busch

Egyéb egyéni
52 perce

Kijelölték az egyéni teke-vb-re utazó tizenkét fős magyar keretet

Egyéb egyéni
52 perce

Julian Jenner: Kovács Bendegúzban minden megvan, hogy a magyar válogatott első számú csatára legyen

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik