Magabiztos volt az Albacomp

KÁLDOR ANDRÁS, SEBASTIAN TAMÁSKÁLDOR ANDRÁS, SEBASTIAN TAMÁS
2004.05.02. 00:58
Címkék
Mégiscsak rangadó ez a javából. AlbaAtom elődöntő, itt már egyetlen botlás is végzetes lehet, tudták a játékosok is, hogy hatalmas a tét, az ideges kezdés azonban mégis sokakat meglepett. Több mint két percig nem jegyezhettünk fel találatot, Fodor például még ziccert, egykezes "pincért" sem tudott értékesíteni.
Aztán a paksiak kanadaija, Smith törte meg a kosárcsendet, csendet azonban még ezzel sem idézett elő a telt házas fehérvári csarnokban – csak még erősebb lett a szurkolás. Kevesen gondolták ekkor, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor a vendégek vezetnek, és a szoros csatából nem lesz semmi. Lapov és Spivey góljaival fordított az Albacomp, Smith lendülete azonban korántsem tört meg: a vendégek első negyedben szerzett tizenhét pontjából tizenhármat ő ért el, s elsősorban neki köszönhetik a paksiak, hogy az első tíz perc 21–17-es eredménnyel zárult. A vendégcsapat többi játékosa az ideges kezdés után még fegyelmezetlenebb játékkal folytatta: eladott labdák, elkapkodott triplakísérletek után egyre nagyobbra duzzadt a székesfehérvári előny.Ráadásul a vendégjáték fő szervezője, Davis a kispadra kényszerült, miután meglehetősen buta módon még az első negyedben begyűjtötte negyedik személyi hibáját is. Boros triplája nyomán a pálya szélén vadul ugráló kék kenguruval egyetemben a közönség is egyre inkább transzba jött – kisvártatva a "Tíz-tíz!" rigmust skandálhatta. A tízes különbség rohamosan növekedett, Spivey és Lapov mellé Góbi, valamint Fodor csatlakozott a pontgyártásban, és negyven másodperccel a félidő vége előtt már húszra nőtt (45–25) a hazai előny. Góbi dudaszó pillanatában hálóba csapódó triplája pedig igazi hangrobbanást idézett elő a közönség soraiban. A második félidő sem kezdődhetett volna szebben az Alba számára. A kezdő feldobásnál Lapov Spiveyhoz pöccintette a labdát, s az amerikai az asszisztot négy másodperccel a kezdés után azonnal gólra is váltotta. A kék-fehérek a húszpontos különbség őrzésére rendezkedtek be, azt gondolták, gurul már ez a szekér magától is.A magára találó Atom azonban pont ekkor kapcsolt járművén magasabb sebességfokozatba. Smith továbbra is atomi játékot nyújtott, noha Davishez hasonlóan ekkortájt ő is begyűjtötte negyedik faultját, azonban a pályán maradt, és továbbra is tömte az ellen kosarát. A harmadik játékrész végére tízen belülre kerültek a vendégek, és mintha csak ekkor kezdődött volna a mérkőzés igazán, a küzdelem, a hangulat, ekkor lett igazán rangadóhoz, bajnoki elődöntőhöz méltó. Farkas edző azonban riadót fújt, s a különbség ismét nőni kezdett, elsősorban Spivey két triplájának, no meg annak köszönhetően, hogy a Paks erejéből nem futotta többre, sőt ezúttal ők futottak bele egy négy percig tartó hullámvölgybe, mely alatt két pontot sikerült nagy nehezen begyömöszölniük. Bencze zsákolása után másfél perccel a vége előtt a közönség már felállva ünnepelhetett.Joggal. Habár a végén csak 13 pontos különbséggel győzőtt, ezúttal meggyőzően jobb volt, s biztosan nyert a hazai csapat. ---- M ---- &
Legfrissebb hírek

Az edzőváltáson átesett MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

NB I: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC

Labdarúgó NB I
6 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
6 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
31 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
35 perce

Hét góllal vezet Németországban a szünetben a Győri ETO

Kézilabda
47 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
56 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
56 perce