Hízik a máj, bukott a Nets

K. Zs.K. Zs.
2004.05.04. 21:47
Címkék
Larry Brown szerint a teljes keleti mezőny éhezte azt a verést, amelyben tanítványai részesítették a New Jerseyt a főcsoport-elődöntő nyitányán. A Nets a megelőző 14 keleti playoffmecscsét megnyerte  tavaly többek között a kést most a kezében tartó Detroitot is nullára verte , és ugye aki kisajátítja a bajnoki címet (egyelőre csak a keletit), az bizony felkelti másokban az irigységet.
Hát most nagyon megkapták. A Pistons az első negyed végétől, Tayshaun Prince tempódobásától végig vezetett, és miközben gyarapítgatta pontjai számát, ügyelt arra is, hogy védőjátéka méltó legyen régi nagy híréhez. Ha az egyik tartalék, Tamar Slay nem talál be 42 másodperccel a befejezés előtt, most felesben a Netsé lenne minden idők legalacsonyabb playoffbeli pontszáma (Utah, 54, 1998). A két csapat első félidei 62 pontja viszont eggyel tényleg gyengébb az eddigi legrosszabb rájátszásbeli eredménynél – no de kit érdekel ez most Detroitban?"Már az elején egyértelművé akartuk tenni a dolgokat" – fűzött velős kommentárt a történtekhez Richard Hamilton, a Pistons 15 pontos "dobógépe". Eddig tényleg minden egyértelmű.Tv: a Sport1 ma 21.15-kor felvételről közvetíti a Miami–New Orleans mérkőzést ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

NB I: a hajrában egyenlített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
8 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
22 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
27 perce

A szünet felé közeledve belelendült a játékba a Győri ETO

Kézilabda
39 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
48 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
48 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
51 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
51 perce