Atomcsapás Fehérvárott

2004.05.08. 23:10
Címkék
Tegye fel a kezét az a paksi szurkoló, aki hitte volna: a hatodik percben azt kiabálja a világ boldogságát szektoron belül tudó ASE-tábor, hogy "Húsz, húsz!"
Ugye, nincs ilyen – nem is lehet. Végtére is az elődöntő harmadik meccsét Székesfehérvárott rendezték, ahol az alapszakasz győztese várt a negyedik helyen végző riválisára. Erre fel mi történik? Paksi csoda az első negyedben. Ridl és Czigler, vagyis a második derbi két hőse állt a sorok élére, hogy aztán pillantás alatt kiderüljön, amit látunk, csalóka, valójában csak öt kosaras van a pályán.
És valamennyin Atom-mez virít. Ötpontos hátrányban Boros ugyan begyömöszölte a labdát a gyűrűbe, ám nem sokkal később Lapov két kihagyott büntetője árulkodott róla, hogy hazai oldalon valami nagyon nem stimmel. Kapaszkodjanak meg, 19 pontot – közte három triplát Ridl – dobott sorozatban a vendégcsapat, mire Farkas edző jobb híján ide-oda toporgott az oldalvonal mellett. Pedig egy klasszis cseréje ott üldögélt tőle néhány méterre, ám úgy fest, a két és fél hónap után újra csatasorba állított (ültetett…) Walker még cseppet sem teljesértékű harcos. Roggyant seregre emlékeztetett ekkortájt az Albacomp, amely öt pontot ugyan hozott ellenfelén az első pihenőig, e teljesítményt azonban senki sem ünnepelte a házigazdák közül.
Zsoldos, az ASE trénere kollégájával ellentétben bízott a kispadosokban, beszállt Kiss, Érsek, aztán pedig Cseszlai is, ám az elsőrangú minőség megmaradt. Ilyeténképpen az egy-két percig tartó fellángolásokon túl többre nem futotta az Alba erejéből. Pedig Góbi mindent megtett azért, hogy a most éppen a rivális sikeréért szorító szövetségi kapitányban ne vetődhessen fel, érdemes volt-e beválogatni, ám a társai ezúttal jóval visszafogottabbak voltak a szokottnál. A második felvonás végén például néhány szempillantás alatt döntötték romba mindazt, amiért percekig dolgoztak: elnéztek egy indítást, és e baklövést Smith három ponttal büntette.
A székesfehérvári drukkerhad legnagyobb bánatára az ellen a folytatásban is ipari tempóban szórta a triplákat, ez pedig azt jelentette, hogy az Albacompnak esélye sem volt a felzárkózásra. Sőt, újra ötödik sebességbe kapcsolt, és szakadéknyivá változtatta a különbséget a Zsoldos-kompánia. A cserepadról indulva is megbízható Kiss berámolt két hárompontost, Ridl élvezte a gála-előadást, Smith sorra nyerte meg a párharcokat, vagyis szárnyalt az Atom. Eközben odaát összeomlani látszott egy hónapok alatt felépített remekmű. Úgy tetszett, Borosék képtelenek megbirkózni a sérülések (Walker mellett Fodor és Bencze sincs tökéletes állapotban) jelentette akadályokkal, és erre tökéletesen ráérzett az ASE.
Persze várjunk még a végszóval! A párharcnak ugyanis nincs vége. Még akkor sem, ha a szerdai, paksi fellépés előtt bizonyára kevesen irigylik az Albacompot. ---- &
Legfrissebb hírek

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
2 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
11 perce

Női kézi BL: Blomberg-Lippe–Győr

Kézilabda
15 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
23 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
23 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
26 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
27 perce

Női röplabda: most nem jött össze a bomba meglepetés a MÁV Előrének

Röplabda
30 perce