Csak egy félidőt bírtak

2004.05.08. 21:29
Címkék
Csupán hét csapatnak sikerült párharcot nyerni 02-ről az NBA rájátszásában. A New Jersey kosarasai az utóbbi években elszoktak attól, hogy sorsukat ilyesfajta statisztikák mentén próbálják megjövendölni, de most ez a helyzet.
Szombatra virradóra az első félidőt még uralták, a harmadik negyedben azonban megint klubtörténeti mélypontra csúsztak (11 pont), és ha ennek a mai Detroitnak a védőjátéka egyszer összeáll, az felér egy atomcsapással.Larry Brown vezetőedző szerint tanítványai ennél jobb második félidőt nem is futhattak volna. Tizenkét pontos hátrányban varázsütésre felépültek a bástyák, a saját gyűrű szinte megközelíthetetlenné vált, miközben a túloldalon minden bement. A fordítás egy 19–2-es száguldás közben történt meg, a győzelem megalapozása pedig már a negyedik felvonásban, egy 17–4-es roham révén, amelyet Rasheed Wallace két triplája erősített. Kulcsfontosságúnak bizonyult a hátvédposzton kezdők eredményessége közti különbség (Billups, Hamilton–Kidd, Kittles 56–14), Chauncey Billups egészen kiemelkedő szervezőmunkája (13 gólpassz, rájátszásbeli karriercsúcs), valamint a két Wallace sapkagyártó munkássága (Ben négy, Rasheed három Nets-dobást blokkolt)."Az utóbbi évek szép sikerei után most kátyúba léptünk, meglátjuk, meg tudunk-e felelni eme új kihívásnak" – mondta a nyolc pontja mellett 11 asszisztig jutó Jason Kidd, nem éppen magabiztosságtól fűtött hangon. ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
2 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
11 perce

Női kézi BL: Blomberg-Lippe–Győr

Kézilabda
15 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
23 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
24 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
26 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
27 perce

Női röplabda: most nem jött össze a bomba meglepetés a MÁV Előrének

Röplabda
30 perce