Dávidot nem kell műteni

2004.05.19. 22:05
Címkék
Mégsem kellett megműteni a porckorongsérvvel küszködő Dávid Kornélt. A spanyol Tau Cerámica magyar centerével a hét eleji vizsgálaton közölték a jó hírt, mely szerint az állapota sokat javult, így újra bekapcsolódhat a baszkok edzéseibe. "Azt mondta az orvos, hogy kezdjem el keményen terhelni a derekamat, aztán majd meglátjuk, hogy bírja – így a center. – Egy darabig még csak egyénileg készülhetek, úszom, kerékpározom, aztán a futással is megpróbálkozom. Legalább két hét kell, hogy utolérjem magam, ami azt jelenti, hogy talán a döntőben már beszállhatnék."Ehhez a Taunak előbb túl kell jutnia az Adecco Estudiantes jelentette akadályon; az elődöntő pénteken kezdődik.
Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
1 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája