Jön az adidas-streetball

2004.05.19. 21:36
Címkék
Nincs megállás, jön a folytatás: az idén is megrendezik a legnagyobb múltú utcai kosaras körversenyt, az adidas-streetball fesztivált.
A 2004-es már a tizenkettedik év, amikor bejárja az országot a vándorcirkuszhoz is hasonlítható rendezvény, és hogy a szervezők nem csüggednek, annak a legfőbb jele: minden eddiginél több, egészen pontosan tizenegy helyszín került a versenynaptárba. Új állomás Veszprém és Sátoraljaújhely, a többi város, illetve a két fővárosi viadal már hagyományosnak tekinthető, ez tehát valahol garancia is a gördülékeny szervezésre és a jó szórakozásra.Apropó, szervezés. A központi versenyiroda továbbra is a Bp. Honvéd Dózsa György úti sporttelepén található, itt bárki leadhatja nevezését, de ha ez valakinek nem esne útba, még mindig ott vannak az adidas-márkaboltok: a jelentkezés díja ebben az évben fejenként 2500 forint. Ami a kísérő programokat illeti, azokban sem lesz hiány, a teljesség nélkül megint lesz 2ball game, tripladobóverseny, büntetődobó-verseny, és persze a mindig látványos zsákolóviadal sem maradhat ki a sorból. Sokat már nem kell várni a streetball idénynyitójára, ugyanis június 5-én reggel útjára indul a fesztivál – akárcsak tavaly, most is Kőbányán.Az állomások

Bp. (Kőbánya) június 5.
Veszprém június 12.
Szekszárd június 19.
Békéscsaba július 4.
Körmend augusztus 14.
Dombóvár augusztus 28.
Debrecen szeptember 5.
Sátoraljaújhely szeptember 11.
Paks szeptember 12.
Kaposvár szeptember 18.
Bp. (Városliget) szeptember 25.
Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
1 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája