Együtt a két Fodor

S. T. R.S. T. R.
2004.06.16. 20:40
Címkék
Pécsett megígérték, elindítják a gárdát a nagycsapattá válás rögös útján, és a baranyaiak már meg is állapodtak néhány kiszemelttel.
Mint már beszámoltunk róla, Ivkovics Kaposvárról teszi át a székhelyét, rajta kívül a bosnyák Jovanovics Nyíregyházáról, Lakatos és Fodor Márton pedig Debrecenből érkezik. Utóbbi az edző, Fodor Péter fia, s mivel a szakember ugyancsak megállapodott a vezetőséggel, Paks után újra együtt dolgozhat a két Fodor. Amint arról Máté János szakosztály-igazgató beszámolt, az erősítésnek ezzel még messze nincs vége. Meglehet, a Panthersben folytatja az exkaposvári amerikai hátvéd, James, mint ahogy szó van a centerposzton bevethető litván Vilcinskas megszerzéséről is. Máté szerint nagy eredmény a remek idényt produkáló Horváth megtartása, és marad Csirke is. A jövő együttesének gerince tehát adva van, az elöljáró szerint a csapat képes lehet arra, hogy bemasírozzon a legjobb nyolc közé, egyszersmind maga mellé állítsa az utóbbi években főleg a helyi női alakulatot istenítő pécsi közönséget. Máté kétezres hazai nézőszámátlagot emleget, és a fenti kosarasok ismeretében ez csöppet sem tűnik teljesíthetetlennek.
Legfrissebb hírek

Kovács Mátyásnak kassai kitérőre volt szüksége, hogy kitörjön

Légiósok
23 perce

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
8 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
8 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
8 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
9 órája