Búcsú, önünneplés nélkül

– Tényleg vége?
– Elég volt – így a pályafutását lezáró, korábbi 86-szoros válogatott irányító, Boros Zoltán.
– Miből?
– Huszonnégy éve kosárlabdázom, ebből tizennégy esztendőt húztam le az A-csoportban, és szinte minden évben a dobogóért harcoltam a csapatommal.

Már az évad elején eldőlt, hogy vége

– Szerencsés ember.
– Ahogy mondja. De meg is küzdöttem érte, azt hiszem. Az az igazság, hogy már az évad elején érlelődött bennem a döntés, hogy abbahagyom. Egy kicsit elfáradtam, illetve elég volt ebből a verkliből. Van három kislányom, akik már elég nagyok ahhoz, hogy ne csak egyenek és aludjanak, rájuk pedig idő kell, minél több idő.
– Értem én, de azért hadd mondjam el, hogy a jelenlegi bajnokcsapatból hárman is idősebbek önnél; Dzunics harmincnyolc esztendősen mutatkozott be a válogatottban, Pavlovics már elmúlt negyven, s a liga egyik legponterősebb kosarasa, vagy, hogy ne menjünk messzire, Székesfehérváron az ön pótlására kiszemelt Nisavics négy évvel korosabb önnél.
– Ez így van, csakhogy reggelente én kelek fel úgy, ahogy kelek.
– Egészen pontosan?
– Elég nehezen. Amíg korábban villámgyorsan regenerálódtam egy-egy meccs után, addig mostanában már napok alatt sem lettem újra fitt.
– Árulja el, ha az Albacomp nem úgy zárja a szezont, mint ahogy zárta, másként alakul a sorsa?
– Nem. Ha megnyertük volna a bajnokságot, akkor is abbahagynám. ---- & ---- &