Aki akart jönni, az itt van

S. T. R.S. T. R.
2004.09.03. 22:20
Címkék
"Dávid és Gulyás távolléte nem biztosítási probléma - jelentette ki péntek délelőtt a fővárosi műjégpálya szomszédságában tartott sajtótájékoztatón Zsoldos András, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya. - Aki akart jönni, az itt van velünk&
Érdekes módon a biztosítás kérdése szóba sem került Németh, Báder és a Bonnba igazolt Simon esetében. Megértem a válogatottságot lemondók indokait, sajnálom, hogy nem számíthatok rájuk, és nem tagadom, hogy emiatt nagyon csalódott vagyok."Így beszélt a szakvezető, miután a streetball-, és a streethockey-téma, valamint a szponzorok beszámolói után szót kapott. Zsoldos tehát beletörődött a két legnagyobb sztár, a Tau, illetve a Moszkva alkalmazásában álló center hiányába, majd az esélyekről szólva annyit mondott: "Kosárlabdában hatalmas a konkurencia a kontinensünkön, talán csak labdarúgásban tapasztalni hasonlót. Tény, nem mi vagyunk az esélyesek, ugyanakkor esélytelenek sem vagyunk. Az a célunk, hogy nagy bravúrral már az első körből továbbjussunk. Németország nagyon er ős, a másik két rivális ellenben hasonló erőt képvisel, mint a magyar válogatott."Csak a rend kedvéért, a szeptember 8-án rajtoló, meglehetősen feszített tempójú - három hét, hat meccs - Eb-középdöntőben ehhez a belga, német, ukrán trióból kell megelőzni legalább kettőt, ez esetben egyenes út vezetne Szerbia-Montenegróba, a jövő évi Európa-bajnokságra (a csoport harmadikja és negyedikje jövőre pótvizsgázhat, ám ez az út felettébb ingoványosnak ígérkezik, hiszen kilenc gárdából csak egy ér célba). Zsoldos együttese egyébiránt július vége óta együtt gyakorol, hétfőtől Paks a helyszín, ahová szerdán a belgák legjobbjait várjuk.Az erőltetett menet megkezdődik…
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
7 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
7 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
7 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
8 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
8 órája