A Szolnok második győzelme

VARGA CSABAVARGA CSABA
2004.12.02. 22:28
Címkék
Az eddig nyeretlen Vojvodina és az egy győzelem mellett két vereséggel álló, a bajnokságban mindössze ötödik MÁV-Coop találkáját nem kísérte túl nagy érdeklődés. Vagy félezren azért összesereglettek az első feldobás előtt, és bár kevesen voltak, jó hangulatot teremtettek a drukkerek.
Jól tudták Fürészék, hogy ha a továbbjutáshoz fűzött reményeiket életben akarják tartani, mindenképpen meg kell nyerniük a meccset, és már az elején rendre kidolgozták a helyzeteket a hazaiak, de nem mindegyiket sikerült értékesíteniük. Szerencséjükre a vendégek sem pörögtek túl magas fordulatszámon, Bukvics edző az ötödik percben jól le is szidta igencsak termetes és testes centerét, Kovacsicsot. Amíg a hazai közönség kárörvendett a veszekedésen, Djelmis immár a harmadik személyi hibáját kapta a játékvezetőktől, ráadásul Tapodi tréner sem bírta sokáig nézni csapata gyenge teljesítményét: időt kért, hogy megnyugtassa kapkodó tanítványait.
A mesteri tanácsokat követően az agilis Volnaja és Farmer révén 13-0-s rohammal távolodtak a Tisza-partiak vetélytársuktól. A Duna-partiak azonban nem hagyták magukat, a mindössze 162 centi magas, de nagyon ügyes irányító, Marija Erics révén megpróbáltak házigazdáik nyomába érni. Futottak, dobtak, ez utóbbit nem túlságosan pontosan tették, ám így is megúszták tízpontos hátránynyal az első félidőben az 55 százalékos mezőnymutatót produkáló szolnokiak ellenében.



A nagyszünet utáni folytatásban Papp duplái és az Euroliga dobólistáján 21.3 pontos átla- gával az előkelő második helyen tanyázó Milica Dabovics találatai következtek, ám a bedobó triplájával sem tudott sokkal közelebb kerülni a vendéglátóhoz a délvidéki csapat.

Fürész Emôke (szemben) és szolnoki társai nagy fölénnyel nyertek a Vojvodina ellen, Tapodi Péter edzôt azonban nem vette le a lábáról a mutatott játék (Fotó: Mirkó István)
Fürész Emôke (szemben) és szolnoki társai nagy fölénnyel nyertek a Vojvodina ellen, Tapodi Péter edzôt azonban nem vette le a lábáról a mutatott játék (Fotó: Mirkó István)
Fürész Emôke (szemben) és szolnoki társai nagy fölénnyel nyertek a Vojvodina ellen, Tapodi Péter edzôt azonban nem vette le a lábáról a mutatott játék (Fotó: Mirkó István)
Szinte az egész negyedben hét és 12 pont között mozgott a hazai előny, aztán a játékrész végén megint meglódult a MÁV-Coop, mert nem ízlett a zóna a szerbiaiaknak, képtelenek voltak átdobni. A sárga-kékek támadásainál viszont Papp rendre jól lépett be a gyűrű alá, és értékesítette társai gólpasszait, a kisszünet előtti utolsó másodpercben pedig Farmer tíz méterről eleresztett dobása a palánk érintésével vágódott a kosárba.
A 67-50-es állásról indult záró felvonásban semmilyen veszély nem fenyegette a szolnokiak vezetését, sőt szép lassan húsz pont fölé hízott előnyük. Mivel a Vojvodina játékosainak távoli kísérletei továbbra is elég gyatrára sikeredtek, a lepattanók pedig a hazaiak kezeibe kerültek, melyekből könnyű gólokat dobtak a centerek, az izgalommentes végjátékban minden játékos szóhoz juthatott a MÁV-Coopban, ám a biztos győzelem így sem forgott veszélyben. Ezzel a szolnokiak megszerezték második euroligás győzelmüket is, és némileg nyugodtabban várhatják a folytatást, amely nem lesz könnyű az elmúlt kiírásban második lengyel Gdynia otthonában.

Erre számított?
Tapodi Péter, a szolnokiak edzője: - Nem egészen. Rettenetesen játszottunk, és bár jó lenne, ha az Euroligában ilyen teljesítménnyel más csapatokat is huszonegy ponttal tudnánk megverni, félő, hogy a Vojvodinánál sokkal jobb csapatok versengenek a legrangosabb európai klubtornán.
Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
5 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
18 perce

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
29 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
35 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
36 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
44 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
49 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája