Megint bravúrközelben

2004.12.08. 23:00
Címkék
Telt háznyi közönség előtt csapott össze a két támadó felfogású csapat, és nem is kellett csalódniuk azoknak, akik látványos mecscset vártak, mert meglehetősen gyakran potyogtak a kosarak, különösen a második negyedben. Ez volt az a játékrész egyébként, amelyben felzárkózott a magyar csapat a végig vezető franciák mögé, olyannyira, hogy a nagyszünet előtt nem sokkal már csak eggyel vezettek a hazaiak - a felkapaszkodás fő letéteményese soproni részről természetesen a Blahusková, Kovacsevics duó volt, amely 26 pontot dobott az első félidőben. Más kérdés, hogy a cseh erőcsatár sajnos eladott labdából is meglehetősen sokat jegyzett, az ebből adódó lehetőségeket pedig könyörtelenül kihasználta a húsz perc alatt 15 támadólepattanót szerző USVO…
Sajnos megint a vendéglátó ragadta magához a kezdeményezést a fordulás után, de Natália Hejková lelkes együttese rendre ott lihegett a nyomában, más kérdés, hogy egyenlítenie egyszer sem sikerült. Jól jött az Euroleasing számára, hogy a negyedik negyed elején kipontozódott az ellenfél addigi legeredményesebbje, Berthieu, azonban ettől furcsa mód a hazaiak jöttek lendületbe, és hat perccel a befejezés előtt már minden addiginál nagyobb, 13 pontos különbséggel vezettek 73-60-nál. Kovacsevics és Vajda triplája, majd Blahusková duplája jelezte, azért a soproniak még nem tettek le az újabb idegenbeli bravúrgyőzelemről, és egy perccel a vége előtt ismét sikerült a lehető legminimálisabbra faragni a hátrányt.

A végén többször is hárompontosokkal kísérleteztek a hosszabbításért harcoló zöld-sárgák, ám ekkor már sajnos eredménytelenül. Nyertek a valenciennes-iek, de Hejková edzőnő - teljes joggal - így is elégedett volt a játékosaival: "Fantasztikus meccset játszottunk, akárcsak tavasszal. Minimális különbséggel maradtunk csak alul…"
Legfrissebb hírek

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
25 perce

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
38 perce

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
44 perce

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
58 perce

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
1 órája

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
1 órája

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
2 órája

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
2 órája