Kobe Bryant békülni szeretne

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2004.12.16. 21:16
Címkék
Közeledik a karácsony, és úgy tűnik, a jeles ünnepnek Los Angelesben kellőképpen megadhatja a hangulatát a Lakers december 25-én megrendezendő mérkőzése a Miami Heat ellen. Shaquille ONeal először lép pályára a STAPLES Centerben egykori társai ellen azóta, hogy a nyáron Floridába igazolt, és egykori csapattársa, Kobe Bryant úgy tervezi, a nagy békülés napja lesz a jövő szombati.
Az NSO ajánlja:

Eddigi NBA-bajnokok
NBA-örökranglisták



Szavazás

Ki volt az alapszakasz legértékesebb játékosa (MVP)?

Az NSO ajánlja:

Eddigi NBA-bajnokok
NBA-örökranglisták



Szavazás

Ki volt az alapszakasz legértékesebb játékosa (MVP)?

A tavasszal a bajnoki címről lecsúszó Lakers ászáról az elmúlt másfél évben kis túlzással többet lehetett olvasni a bírósági esetek rovatban, mint a meccstudósításokban, és ez a csapatra is kihatott. Bryant és O’Neal között az előző idény során annyira megromlott a viszony, hogy sokan kettejük kapcsolatával magyarázták a center távozását.
A Lakers O’Neal - és a nyáron visszavonuló Phil Jackson edző - nélkül közel sem olyan rettenetes ellenfél a többiek számára, mint azelőtt, amit jól jelez, hogy a Nyugati főcsoportban csak a nyolcadik helyen szerénykedik. Talán ez is közrejátszik abban, hogy Bryant, aki ellen szeptember elsején ejtették a szexuális zaklatás vádját, most bocsánatot akar kérni O’Nealtől.
A 2003 júniusában Coloradóban megvádolt védő a hosszú tárgyalássorozat alatt O’Nealről is elejtett egy-két olyan megjegyzést, amivel megtépázta akkori társa jó hírét. Egyszer például azt mondta, hogy O’Neal csaknem egymillió dollárt fizetett több nőnek azért, hogy ne mártsák be hasonló ügyekbe, mint amilyenbe ő maga keveredett. O’Neal kikérte magának ezt a vádat, és ezt azzal is nyomatékosította, hogy soha, semmilyen szexügybe sem keveredett bele.

Kobe Bryant (jobbra) elhatározta, hogy szép ajándékkal lepi meg magát karácsonykor: kibékül egykori csapattársával, Shaquille O’Neallel — kérdés: mit szól mindehhez a ma már a Miamiban játszó center?
Kobe Bryant (jobbra) elhatározta, hogy szép ajándékkal lepi meg magát karácsonykor: kibékül egykori csapattársával, Shaquille O’Neallel — kérdés: mit szól mindehhez a ma már a Miamiban játszó center?
Kobe Bryant (jobbra) elhatározta, hogy szép ajándékkal lepi meg magát karácsonykor: kibékül egykori csapattársával, Shaquille O’Neallel — kérdés: mit szól mindehhez a ma már a Miamiban játszó center?
Bryant tehát belátja, hogy hibázott, és már alig várja, hogy újra találkozzon O’Neallel. "Sohasem akartam kellemetlen helyzetbe hozni, és eszem ágában sem volt belekeverni a saját ügyembe. Ostobaságokat beszéltem, amiket egyesek túlságosan is komolyan vettek, és felfújtak. Sajnálom, hogy ebből beszédtéma lett, de már nagyon várom az ünnepet, és hogy elbeszélgessünk" - fogalmazott Bryant.
A védő Karl Malone-nal is el akarja ásni a csatabárdot, a jelenleg térdműtét után sérültlistán lévő csatár ugyanis állítólag azért nem akar visszatérni a csapathoz, mert Bryant megvádolta: nincs már kedve játszani. Bryant a hetekben azt is Malone fejéhez vágta, hogy az egyik meccsen a lelátón kikezdett a feleségével. "Ez a víz már elvonult a folyón, nem akarok ezzel az üggyel foglalkozni" - mondta Bryant. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
10 perce

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
11 perce

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
17 perce

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
25 perce

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
46 perce

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
48 perce

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik