Kötelező és fontos győzelem

B. L.B. L.
2004.12.22. 22:47
Címkék
Jól kezdtek a soproniak, első támadásait rendre kosárral fejezte be Natália Hejková együttese.
Nem nagyon volt védekezés, az első percekben a hazaiak futottak az eredmény után, ám a negyed közepén hullámvölgybe került a soproni csapat, és fordított a Zvezda.

A játékrész második felében váltott vezetéssel haladtak a felek, majd a hajrá az oroszoké volt, így ők zárták előnnyel a nyitó szakaszt. Az első kisszünet után a zöld-sárgák tompasága kezdett már-már aggasztóvá válni, ráadásul a lepattanóknál nagyon érződött a sérült Matovics hiánya a palánkok alatt.

A veszítenivaló nélkül, bátran, felszabadultan kosárlabdázó hazai játékosok jól dobtak, és megléptek, de mielőtt nagyobb lett volna a baj, Kovacsevicsék észbe kaptak, és a negyed közepén utolérték ellenfelüket.

A védekezés azonban továbbra sem működött, az oroszok szinte minden akciójukból eredményesnek bizonyultak, nem volt meglepő, hogy megint megléptek öt ponttal, és ez a különbség meg is maradt a félidő végéig.

A Baltyijszkaja Zvezda másfél hónapja Sopronban az egész meccsen 57 pontot dobott, most egy félidő alatt 49-ig jutott a görcsösen kosarazó MKB-vel szemben…

A második félidő elején pillanatok alatt feljöttek két pontra Hejková tanítványai, a szentpéterváriak azonban újra erőre kaptak, és amikor megközelítették őket a zöld-sárgák, tudtak újítani. A negyed közepén megint néggyel jártak előrébb Mironováék, az üldözőverseny tehát folytatódott.

Kovacseviccsel (a labdával) nem bírtak az oroszok, a soproni hátvéd 26 pontot jegyzett Szentpétervárott (Fotó: Pluzsik Tamás)
Kovacseviccsel (a labdával) nem bírtak az oroszok, a soproni hátvéd 26 pontot jegyzett Szentpétervárott (Fotó: Pluzsik Tamás)
Kovacseviccsel (a labdával) nem bírtak az oroszok, a soproni hátvéd 26 pontot jegyzett Szentpétervárott (Fotó: Pluzsik Tamás)
A - mondhatni megszokott módon - Blahusková, Kovacsevics duó által húzott soproniak utolérték ellenfelüket, de fordítaniuk továbbra sem sikerült, egészen a 28. percig: hosszú idő után ekkor volt újra a soproniaknál az előny, 57-58-nál. Attól, hogy visszaszerezte a vezetést, megnyugodott a vendégcsapat, ráadásul Horváth Zsuzsanna is felnőtt a feladathoz. Összeállt a védekezés, és a záró játékrész előtt néhány ponttal elhúztak ellenfelüktől a zöld-sárgák! Ezt az előnyt tartották is a szakasz közepéig, és mivel a hajrában fáradni kezdtek a hazaiak, az MKB fokozatosan növelte a különbséget, a negyed közepén már 63-70-re vezetett. Lehet, a soproni játékosok is azt hitték, hogy ezzel meg is van a meccs, ám az oroszok nem adták fel, és egy percen belül nyílttá tették a találkozót: feljöttek három pontra - a kiélezett helyzetben aztán Kovacsevicsék két perc alatt produkált 8-0-s rohammal eldöntötték a találkozót a maguk javára.
A soproniak kissé megnehezítették a saját dolgukat, és ezúttal alighanem tényleg csak annyit adtak ki magukból, amennyi a győzelemhez feltétlenül kellett.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
4 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
5 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
5 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
5 órája