Hajszálnyira a bravúrtól a Szolnoki MÁV-Coop

VARGA CSABAVARGA CSABA
2005.01.12. 23:07
Címkék
Igen sok gonddal küszködik ebben az idényben a szolnoki női együttes. Példának okáért Papp a nyár óta könnyített edzésmunkát végez, Djelmist krónikus gerincbántalmak kínozzák, emellett Farkassal egyetemben éppen vírusos megfázással is küszködik az irányító.
További gondokat jelentenek a piszkos anyagiak, hiszen a litván Marcauskaitétől is pénzügyi gondok miatt vált meg a Tisza-partiak vezetősége, de ami nagyobb baj, azóta sem sikerült megtalálni a helyettesét, most pedig Volnaja fellépése került veszélybe: az utolsó percig kérdéses volt, hogy játszik-e a fehérorosz bedobó. Végül is a bemelegítés előtt nem sokkal dőlt el, hogy vállalja a fellépést, és nem foglalkozik a pénzügyi kérdésekkel - ilyen rossz előjelekkel készülődött a MÁV-Coop a sztárokkal teletűzdelt, kétszer is klubvilágbajnoki címet szerző orosz csapat ellen.
Aránylag kevés néző előtt kezdődött a meccs, ettől függetlenül remek volt a hangulat, mindkét tábor szenzációsan szurkolt, tegyük hozzá, a dúsgazdag orosz klub leghűségesebb szurkolói közül több mint ötvenet hozott el Magyarországra azért, hogy élőben lássa az Euroligában veretlenül menetelő kedvenceket. A házigazdák roppant lelkesen és fegyelmezetten nyitottak a magassági fölényben lévő szamaraiakkal szemben, emellett a pontokkal sem maradtak adósak, hiszen Djelmis triplái és Farmer duplái is célba értek az elején. Közben Grugyin mester pályára küldte a háromszoros olimpiai bajnok amerikai Swoopest is, csapata pedig pillanatok alatt 15-12-ről 15-19-re fordított. A folytatásban ismét jól működött a szolnokiak gépezete, a palánkok alatt jól küzdött Papp és Farmer, a három mezőnyember pedig szintén megtette a magáét - bizony kellett a bírópáros jóindulata ahhoz, hogy megtartsa előnyét az orosz elitalakulat. A második negyedben kétszer is döntetlenre álltak a felek, ám jött az utolsó két perc, amikor a 203 centis Sztyepanova megrázta magát, két duplát dobott egymás után, majd remek passzát Korsztyin értékesítette, és máris újra meglógtak a vendégek. A nagyszünetben nyolc ponttal vezetett a Szamara, de szembetűnő volt, hogy amíg a Wautersék ellen mindössze hat személyi hibát ítéltek a játékvezetők, addig a szolnokiakat tizenkét faulttal sújtották.

Szvetlana Volnaja (13) szép duplákat dobott, amíg ki nem pontozódott (Fotó: Mirkó István)
Szvetlana Volnaja (13) szép duplákat dobott, amíg ki nem pontozódott (Fotó: Mirkó István)
Szvetlana Volnaja (13) szép duplákat dobott, amíg ki nem pontozódott (Fotó: Mirkó István)
A fordulást követően tíz ponttal lépett meg a vendégcsapat, amely mindössze kilenc játékost nevezett a találkozóra, emiatt büntetésre számíthat az európai szövetségtől. Visszatérve a meccshez: a Szolnok szenzációsan küzdött, sőt jól is játszott, és nem engedte magát leszakítani, 25 perc elteltével is ott loholt riválisa nyakán. Ám Lawson vezérletével ismét megrázták magukat az oroszok, és 11 pontos előnyhöz jutottak, 56-67-nél indult a záró játékrész, amelyet megint jól kezdett a hazai együttes: három duplát szórtak be Volnajáék, azonban sajnos a kitűnő kezű bedobó gyorsan ki is pontozódott. De ez sem vette el a szolnokiak kedvét, Fürész és Papp is triplát dobott, és máris mindössze két ponttal mentek a vendégek (67-69) - innentől már felállva tombolt a közönség, főleg amikor a 37. percben Papp ziccerével 71-71 lett az állás. A szamaraiak erre újabb triplával reagáltak, ezzel jelezve, hogy nem kívánják elveszíteni veretlenségüket. A remekül játszó Papp duplával szépített, ám ezt követően Najmusina lehetetlen helyzetből szórt hármast, amellyel végérvényesen az övéi javára döntötte el a csatát. Bizony nem sok hiányzott a bravúrhoz, a MÁV-Coop olykor remekül kosárlabdázott, és alaposan megszorongatta az Euroliga első számú esélyesét!

Ilyen rossz előjelek után számított rá, hogy csapata helytáll a Szamarával szemben?
Tapodi Péter, a szolnokiak edzője:

- Majdnem megragadtuk azt az egyszázaléknyi esélyt, amely a mérkőzés előtt volt nekünk. Úgy érzem, hogy a végjáték mellett az első félidő gyengébb védekezése és a Szamara hajszálpontos játéka döntötte el a mérkőzés sorsát.
Legfrissebb hírek

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
5 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
22 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
34 perce

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
44 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
47 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
55 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
1 órája

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
1 órája