Hódít a kosarasnaptár

2005.01.27. 22:32
Címkék
Változnak az idők, változnak a naptárak. Évtizedekkel korábban a szocializmust vagy éppen a munkásmozgalmat éltette január, február, március és december, a dolgozó nő mosolyogva figyelt bennünket a búzamező kellős közepéről.
Aztán merészebbek lettek a "dizájnerek", itt-ott kivillant valami a szoknya alól, hogy aztán a nyolcvanas években már tomboljon az erotika. Áprilisban Samantha Fox, szeptemberben Sabrina mutatta meg bájait Nagykanizsától Miskolcig a gyári öltözőkben.Változnak az idők, változnak a naptárak. Ma már egészen művészi a kínálat, és itt most nem elsősorban Kiszel Tündére és a kis Donatellácskára gondolunk… A honi sportélet színe-java kerül fel a naptárra, a kosarasoknál például esztendők óta kirakhatják a falra kedvenceiket a csapatok szurkolói. Pécsett időről időre változik a módi, hol korabeli jelmezekbe bújtatva, hol csinibabáknak öltöztetve láthatjuk Iványiékat, míg legutóbb inkább a kosaras mivoltat igyekeztek hangsúlyozni. Néhány hete igényes naptárral kedveskedtek szurkolóiknak az Albacomp klubvezérei is. Az amerikai Younger, mint egy bárzenész, a litván óriás, Stulga cirkuszi erőművészként látható, míg Nisavics, a szerb légiós teljes harci díszben köszön vissza. Míves kiadvány, annyi szent, mint ahogy díjazzuk a paksiak erőfeszítéseit is. A jelenleg éppen bajnoki listavezető Atomerőmű irányítói Tonióval, a ragyogó karikaturistával rajzoltatták le Mészárosékat, hát mit mondjunk, Monroe, Sitku vagy éppen Czigler ábrázolása zseniálisra sikeredett.Hódít a kosarasnaptár, a drukkerek legnagyobb örömére: nem vitás, a pályán csodált kedvencek ezer arcát szívesen fürkészi az ember.
Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

Egyéb egyéni
43 perce

Közel került a bronzéremhez a Kazincbarcika a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
56 perce

BL: PSG–Bayern München elődöntő

Bajnokok Ligája
1 órája

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
1 órája

Hátrányban a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Szucsánszki Zitát elbúcsúztatták Esztergomban, ahol az FTC örülhetett a rangadó után

Kézilabda
2 órája

Jégkorong-vb: keretszűkítés után 31 játékos maradt a magyar válogatottban

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik