NBA: Tomjanovich távozik a Lakers kispadjáról?

2005.02.02. 15:24
Címkék
A tengerentúli sajtó szerint lemond Rudy Tomjanovich (képünkön), az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers vezetőedzője. A klub közleménye szerint a szakembernek megromlott az egészségi állapota.

A jugoszláv származású tréner - aki tavaly július óta irányítja a Lakers szakmai munkáját - több mérkőzést hagyott ki vírusos gyomofertőzés miatt, de ennél komolyabb fenyegetést jelent a számára az, hogy korábban rákkal is kezelték.

"Tomjanovich több lehetőséget mérlegel, ezek között van az is, hogy visszavonul. Még nem hozta meg azonban a döntését - mondta John Black, a Lakers szóvívője. - Nem érzi jól magát, de ennek semmi köze a rákhoz."

Black hozzátette: jövő kedden hivatalos közleményt adnak ki Tomjanovich jövőjéről.

A nagyszerű kosárlabdaedző 2003-ban hagyta el a Houston Rockets együttesét, mert kiderült, hogy rákos. A texasiakkal kétszer, 1994-ben és 1995-ben megnyerte a bajnokságot. Tavaly nyáron Phil Jackson helyére szerződtette őt a Los Angeles Lakers.

Az NSO ajánlja:

Eddigi NBA-bajnokok
NBA-örökranglisták



Szavazás

Ki volt az alapszakasz legértékesebb játékosa (MVP)?

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
2 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
2 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
2 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
3 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
3 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
3 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik