Ennyivel jobbak voltak

BOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENCBOTÁR LÁSZLÓ, WEISZ FERENC
2005.02.03. 23:24
Címkék
Furcsa, de éppen a közelmúltban meggyengült szolnoki együttes szerdai papírforma-veresége tette matematikailag is biztossá a zöld-sárgák továbbjutását a női Euroliga rájátszásába
Furcsa, de éppen a közelmúltban meggyengült szolnoki együttes szerdai papírforma-veresége tette matematikailag is biztossá a zöld-sárgák továbbjutását a női Euroliga rájátszásába. A sorozat Sopronban vendégeskedő címvédőjét érte néhány kellemetlen vereség, mert a játékoskerete jelentősen átalakult, ám mostanára felépült hosszú sérüléséből a két kitűnő mezőnyember, Sauret és Feaster.
Az első számú irányítóvá előlépő Honti kiválóan pörgette fel a hazaiak támadójátékát - ennek, no meg a remek védekezésnek hála négy perc elteltével 8-2-re vezettek a soproniak. Feaster bejött, a triplája pedig bement, ám Blahusková és Matovics közeli kosaraival tartotta előnyét Natália Hejková csapata. Annak köszönhette hétpontos vezetését az első negyed végére az MKB, hogy kikapcsolta ellenfele palánk alatti játékosait. Eladott soproni labdákkal és könnyű francia kosarakkal indult a második negyed, aztán valami nagyon nem stimmelt a vendégek védekezésében, ugyanis a palánkjuk alatt Blahusková rendre a legkisebb USVO-játékossal, Sánchezzel találta magát szemben, és a cseh erőcsatár köszönve szépen a könynyű lehetőségeket, tovább szórta a kosarakat. A vendégeknél csak Berthieu jelentett veszélyt az MKB kosarára, Honti pedig továbbra is megállíthatatlan volt: újabb villámgyors akciója végén
Blahuskovának adott remek gólpasszt, majd ő maga emelt be egy triplát, amivel a különbség már 11 pontra nőtt. Aztán becsorgott egy távoli kísérlet Sáncheztől is, majd egy eladott labdát követően újra a francia csapat spanyol játékosa volt eredményes, és máris hatra csökkent az előny. Jól jött tehát Horváth hármasa, ám az látszott, hogy nagyon veszélyes kihagyni akár csak egy pillanatra is a címvédővel szemben.

Ezúttal Lucie Blahusková (balra) sem segített a soproniakon, aki alaposan elszúrták a meccs hajráját
Ezúttal Lucie Blahusková (balra) sem segített a soproniakon, aki alaposan elszúrták a meccs hajráját
Ezúttal Lucie Blahusková (balra) sem segített a soproniakon, aki alaposan elszúrták a meccs hajráját
Az időnként álomszerű első félidőt rémálomszerű folytatás követte… Az első húsz percben gyorsan és szellemesen kosarazó zöld-sárgák játéka teljesen statikussá vált a térfélcsere utánra, amit vendégeik Sánchez vezérletével egy 13-0-s sorozattal toroltak meg kíméletlenül. A menetrendszerű időkérés után ugyan Borovicková bedobott egy hármast, ám azonnal jött a hasonló válasz, természetesen Sáncheztől. Ezután Borovicková mentett meg még a vendégek térfelén egy veszni látszó labdát, Tuvics pedig lerántotta őt, és a sportszerűtlen hibából igen jól jött ki az MKB, hiszen az értékesített büntetőket megfejelve Blahusková szerzett újabb két pontot. Feltámadt a soproni csapat, Kovacsevics triplájával már csak egy ponttal vezetett az USVO, Blahusková büntetőit követően pedig újra hazai előnyt mutatott a tábla.

Sajnos nem sokáig. A soproni rohamot Feaster triplája, majd Sánchez két büntetője tette szinte semmissé, így négypontos francia vezetéssel indult a záró szakasz. Amelyben bizony túlpörgött a magyar csapat, játékosai többször is eladták a labdát. Előbb Tuvics dobott közeli kosarat, majd a kritikus helyzetekben biztos kezű Feaster emelt be újból triplát. Időt kért Hejková, ám ezt követően Horváth keze remegett meg a büntetővonalon, ellentétben Le Dréanével, aki a sarokból szórt egy hárompontost.
Ez volt a kegyelemdöfés. Innen már nem tudott felállni az MKB, a meccs végén csupán Honti néhány ügyes alakítása jelentett némi örömöt, ám a remek első félidő után, a második húsz percben mutatott körülményes játék újabb vereséghez vezetett.
Legfrissebb hírek

VIDEÓK: pazar passz után vezetett Marokkó, de Vinícius villanásból egyenlített a vb-n

Foci vb 2026
6 perce

Döntetlen az állás 45 perc játék után

Foci vb 2026
13 perce

NS-infó: Szűcs Tamást a portugál élvonal 5. helyezettje szerződtetheti

Labdarúgó NB I
13 perce

Itt a válasz, Vinícius góljával egyenlítenek a brazilok!

Foci vb 2026
28 perce

Hoppá, vezet Marokkó!

Foci vb 2026
38 perce

Statisztikák: öt meccs után továbbra sincs európai siker a vb-n

Foci vb 2026
54 perce

Elkezdődött a brazil-marokkói ütközet!

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Brazília–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik