Az NSO ajánlja:
Az Euroliga eredményei, a csoportok állása
Adatbank: MiZo-Pécsi VSK
Adatbank: MKB-Euroleasing Sopron
A Pécs megcsinálta! Elvégezte, amit eltervezett, beverekedte magát az alapszakasz szerdai zárása után elkészített összesített ranglista első négy helyezettje közé, ami azért nagyon fontos, mert így a rájátszás négyes döntőjéig következő mindkét körében - vagyis a nyolcaddöntőben és a negyeddöntőben is - a hazai pálya előnyét élvezve vághat neki az esetleges mindent eldöntő harmadik mérkőzésnek a két győzelemig tartó párharcok során.
A sorozat legjobb gólpasszadóját, az asszisztlistát 6.9-es átlaggal toronymagasan vezető Iványi Dalmát soraikban tudó tejes-vasutasok tíz találkozót sorozatban sikeresen abszolválva a női Euroligában megnyerték az előzetesen bombaerősnek tartott B-csoportot, méghozzá bravúros győzelmeiknek köszönhetően fölényesen, kétpontos előnnyel.
"Felejthetetlen alapszakasz volt, végigvertük Európát! Nagyon nagy meccseket játszottunk, például a Moszkva ellen itthon, a Valencia ellen mindkétszer, de ide sorolható még a Bourges elleni idegenbeli és hazai fellépés is. Ám ezek a bravúrok mostantól semmit sem érnek, a helyzet jelenleg olyan, mint a Formula-1-ben egy jól sikerült edzés után, vagyis remek a rajtpozíciónk, de a verseny csak most következik" - lelkendezett és tekintett előre egyszerre Rátgéber László, a MiZo-Pécsi VSK vezetőedzője.

Fegyverneky és a Pécs lendületben: a baranyaiak átrobogtak ellenfeleiken (Fotó: Laufer László
tokkal persze nem szolgálhatunk ezzel kapcsolatban - maximum annyival, hogy Sztyepanováék a sportág berkein belül elterjedt pletyka szerint hárommillió euróból, tehát mintegy 750 millió forintból gazdálkodnak, ami több mint a háromszorosa Iványiék körülbelül 220 milliójának -, egy érdekes eszmefuttatással viszont igen, méghozzá megint Rátgéber László részéről, aki közben rávilágít valamelyest a fekete-fehérek sikereinek legfőbb okaira is. "Egyrészt a mi játékosaink, illetve új szerzeményeink, mint például Hlede vagy Dapo egyáltalán nem sztárok, sőt nem is nagyon játszottak még mérkőzést az Euroligában. Másrészt sokan arról beszélnek, hogy védekező felfogású együttes a miénk, pedig legalább ennyire fontos, hogy tudatosan, szervezetten és fegyelmezetten játszik. Ezt fűszerezi meg jó egyéni teljesítményekkel, és azért nehéz felkészülni ellene, mert sohasem lehet tudni, éppen kinek jön ki a lépés. Meg egyébként is, nálunk nem egy-két sztár, hanem a csapat veri meg az ellenfeleket."
A Pécs tehát remekül szerepelt eddig, nem mondható el viszont ugyanez a mezőny másik két magyar alakulatáról, a Sopronról és a Szolnokról. Előbbi szerkezeti, utóbbi pedig anyagi gondokkal küszködve nagyon rosszul hajrázott, az Európa-kupa előző idénybeli győztese végül ki is esett, ami miatt a hírek szerint nem szomorkodnak túlzottan a nadrágszíjat egyre inkább összehúzó vezetői. A hűség városában viszont kifejezetten kudarcként élik meg, hogy a Blahuskovával megerősített társulat csak a 11. helyet csípte meg összesítésben - ennél ugyanis lényegesen jobb pozícióra számítottak előzetesen, és jobban is álltak még január elején is, azóta viszont négy vereséget szenvedtek el zsinórban Natália Hejková edző kosarashölgyei. Persze ezzel még mindig jobban jártak, mint a szolnokiak, akik nem kevesebb mint hat egymást követő fiaskóval zárták az Euroliga alapszakaszát.
Visszatérve az MKB-Euroleasingre: kétarcú csapat benyomását keltették eddig a soproniak, akik hatalmas bravúrok - az összesített ranglista harmadikjának és negyedikjének legyőzése - mellett jó néhány olyan mérkőzést veszítettek el kevésbé neves ellenfelekkel szemben, amelyet bizony, akárhogy is nézzük, meg kellett volna nyerniük. A hibák okait már mi is elemezgettük, szembetűnő a zöld-sárgák esetében az irányítóposzt és a védekezés gyengesége, sopánkodásra azonban nincs idő, előre kell tekinteni, és megpróbálni legyőzni az idén final fourt rendezni akaró lengyel Gdyniát, méghozzá kétszer is. Nem ígérkezik könnyed ujjgyakorlatnak, de még a pécsiek Zaporizzsja elleni párharca sem, mert bár az ukrán bajnok éppen hogy becsusszant a nyolcaddöntő mezőnyébe, megállapítható, a legjobb 16 között már nincs kakukktojás, azaz kézlegyintéssel elintézhető gyenge csapat. Az erre az évadra 21-esre felduzzasztott mezőny öt kiesője viszont valóban más kategóriát képviselt, érdemes tehát elgondolkodniuk az európai szövetség illetékeseinek azon, megérte-e a tavaly bevezetett létszámbővítés. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







