A visszatérő Eördögh Edit máris éhes a sikerekre

- Harcra kész a hosszú rehabilitáció után?
- Úgy érzem, igen. A napokban volt egy edzőmeccsünk Miskolcon a Kassa ellen, ezen már játszottam tizenöt-húsz percet. A lábammal minden rendben van, egyáltalán nem dagad, nem érzek már fájdalmat. Az kétségtelen, hogy fizikailag van némi lemaradásom a többiektől, de jó úton haladok. Szerintem egy-két találkozóra van szükségem ahhoz, hogy visszanyerjem a régi formámat.
- Tudja, hogy szinte messiásként várnak önre a klubvezetők és az együttes hívei?
- A legtöbb pozitív megnyilvánulást és üzenetet akkor kaptam, amikor gödörben volt a csapat. Nem úgy ment, ahogyan az évad elején elterveztük, sorra jöttek a meglepetésvereségek. Ekkor olvasgattam az internetes fórumokon, mennyire várnak, valamint biztosítottak a szeretetükről és türelmükről. Jólesett, hogy ezek az üzenetek nem a mielőbbi viszszatérésemet sürgették, hanem arról szóltak, hogy legyek türelmes, hagyjak időt magamnak a teljes gyógyulásra. Féltettek, nehogy rossz vége legyen, hogy korán akarom terhelni a lábam.
- Ez a szurkolói szeretetáradat mennyire segítette a gyógyulásban?
- Amikor Hollandiában voltam rehabilitáción, nem tudtam mindig mindenkivel beszélni az itthoniak közül, így csak interneten követtem figyelemmel a csapat életét. Hihetetlen motivációt adott, hogy külön topikot nyitottak nekem, hogy százával érkeztek a jókívánságok. Később, amikor megerősödött a társaság az érkező szolnoki és soproni lányokkal, még jobban koncentráltam a gyógyulásra, hiszen én is mielőbb a tagja szerettem volna lenni ennek a jó szellemiségű, erős együttesnek. Nagyon örültem, hogy újra együtt játszhatok Fürész Emőkével és Englert Orsival, ugyanis mi nagyon öszszekovácsolódtunk annak idején, még a Soproni Postásban.
- Pedig sok forrásból lehetett hallani, hogy nem igazán jött ki Fürésszel…
- Ezt gyorsan meg is cáfolom, ugyanis soha semmi probléma sem volt közöttünk. Persze meccseken olykor akadtak öszszekülönbözések, de hát mondjon egy olyan csapatot, amelyben nincsenek kisebb szakmai súrlódások játék közben. Fodor Csilla mellett Emő az az ember a társaságból, aki rengeteget segít nekem most, a visszatérésemkor a pályán és azon kívül is. Azért is örültem, hogy újra összejött a régi Postás magja, mert tudom, hogy remekül lehet együtt dolgozni ezekkel a játékosokkal, tudjuk, mit várhatunk el a másiktól, mivel nagyon jól ismerjük egymást. A célok adva vannak, szeretnénk a bajnokságban és a kupában is dobogóra állni, én pedig ennyi kihagyás után különösen éhes vagyok a sikerre. Mindent megteszek majd azért, hogy teljesítsük terveinket ezzel az újjáalakult együttessel.
- A tavaly nyáron sokat boncolgatott biztosítási hercehurca után aktuális a kérdés: hogyan alakult a sorsa ebből a szempontból?
- Ezer köszönet és hála Bodrogváry Ivánnak, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége főtitkárának, aki a sérülésem után sem hagyott magamra ezzel a problémával. Minden vizsgálatra elkísért, a sérülésem estéjén például ő szállított Pécsről Budapestre. A terapeutám Laurens Ebben volt, akit a kosárbarátok már jól ismerhetnek, hiszen anno Ujvári Eszter hasonló sérülését is ő kezelte. A holland úr októberben három napra Magyarországra jött, hogy foglalkozzon velem, ennek a teljes költségét a szövetség állta, sőt amikor kiutaztam hozzá, annak az összegnek a harminc százalékát is az MKOSZ fizette. Ettől függetlenül szinte mindent egyedül intéztem, én telefonálgattam mindenért, mert egy percig sem gondoltam, hogy ez más feladata lenne, nem vártam el senkitől semmit.
- Mennyi anyagi veszteséget jelentett önnek az elmúlt hét hónap?
- Jelentőset, sajnos, de nem panaszkodom, hiszen amellett, hogy táppénzen voltam, a DKSK minimális összeget folyósított a rehabilitációm során. Nagyon köszönöm mindenkinek a segítséget, és rettentő hálás vagyok, hogy ilyen sokan támogattak annak érdekében, hogy minél hamarabb a csapatom rendelkezésére tudjak állni.