Célegyenesben Dávidék

S. T. R.S. T. R.
2005.04.07. 00:31
Címkék
Álomszerűen alakult az Euroliga negyeddöntőjének első felvonása a Tau Cerámica számára. A baszkok azzal a tudattal utaztak el Olaszországba, hogy egyszer bizonyosan győzniük kell idegenben, ha ott akarnak lenni az Euroliga moszkvai négyes döntőjében.
Dávidék nagy lehetőség elött
Dávidék nagy lehetőség elött
Dávidék nagy lehetőség elött
Dávidék nagy lehetőség elött
Dávidék nagy lehetőség elött
Dávidék nagy lehetőség elött
Márpedig Dávid Kornélék ott akarnak lenni, s ennek megfelelően játszottak a Benetton Treviso pályáján. A meccs hőse Luis Scola, az argentinok olimpiai bajnoka volt, akit ezen az estén nem lehetett tartani. "Hihetetlen, amit Luis művelt - beszélt csapattársa teljesítményéről a magyar center. - Az olaszok képtelen voltak tartani őt, úgyhogy nekünk nem volt más dolgunk, csak tömni kellett labdával."

Így jutott el Scola már a szünetig 24 pontig, végül - egyetlen mezőnydobást elhibázva - 34-nél állt meg. Ami pedig Dávidot illeti, nyolc pont (2/7 a mezőnyből, 4/4 a büntetővonalról) és hét lepattanó fűződött a nevéhez, ez utóbbi területen nem akadt jobb nála az egész mezőnyben. "Nem ment rosszul a játék annak ellenére, hogy az elején kihagytam egy-két ziccert - tette hozzá honfitársunk. - Érdekes volt látni, amint a második félidőre egyszerűen összeomlott a Benetton. A csütörtöki második meccs? Egyelőre szó sincs ünneplésről, bár úgy érezzük, fél lábbal már Moszkvában vagyunk."

FÉRFI EUROLIGA. NEGYEDDÖNTÔ, 1. MÉRKÔZÉSEK:
Benetton Treviso (olasz)-Tau Cerámica (spanyol, Dávid Kornél, 8 pont) 59-98, Maccabi Tel-Aviv (izraeli)-Scavolini Pesaro (olasz) 88-60, CSZKA Moszkva (orosz)-Ülker Istanbul (török) 88-74, Panathinaikosz (görög)-Efes Pilsen (török) 101-96 - hosszabbítás után
(A második mérkőzéseket csütörtökön, illetve pénteken játsszák.)
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
4 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
4 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
4 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
5 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
5 órája