Csalódottság és értetlenség

Nos, mind a kettőnek megvannak a jelei az ódon és a modern építészet csodái formájában, ám néha mégis úgy érzi az ember, hogy mivel mi most a jelenben vagyunk, rosszkor vagyunk rossz helyen. Például, amikor a Final Four mérkőzéseinek otthont adó MTL Arénából kilépve az út másik oldalán már bokáig gázol a sárban, maga mellett pedig ránézésre az első fuvallattól összedőlő faházikókat, a föld felett vezetett csöveket, valamint kisebb szemétdombokat lát.

Pedig ahhoz, hogy ilyesmiket vegyen szemügyre itt valaki, tényleg nem kell messzire mennie a vadonatúj és csúcstechnikával felszerelt létesítménytől, amelybe akkor sem férnek be többen 2200-nál, ha tényleg minden szabad négyzetméterét telezsúfolják szurkolókkal.
Bezzeg az európai szövetség honlapján háromezresnek van meghirdetve a kapacitása…

Más kérdés, hogy összességében nagyon kedvesek az oroszok, még a buszon posztoló - és saját, kipárnázott ülőhellyel rendelkező - kalauz néni is roppant segítőkész. Főleg, ha kap néhány pluszrubelt, ami a taxisok esetében is nagy segítség, bár a hivatásos sofőröknél (illetve itthon hiénának titulált fajtájánál) már szereztünk néhány rossz pontot akkor, amikor a várostól több mint félszáz kilométernyi távolságra lévő repülőtéren az összes magyar érkező bezsúfolódott egy kisbuszba. Majdnem megverték a sofőrt, amikor látták, hogy hirtelen az összes kiszemelt préda eltűnik a szemük elől…

Volt ideje szombaton ilyesmiken elmélkedni az újságírónak, mert egyrészt szünnap volt a négyes döntőn, másrészt túl sok tétje már nincs az euroligás idény utolsó versenynapjának a magyarok számára. Bár Rátgéber László, a MiZo-Pécsi VSK - érthetően mélységesen csalódott - vezetőedzője állítja, a vasárnapi diadal kvalifikációt jelent a következő klubvilágbajnokságra, erről eddig hivatalos értesítés nem érkezett, a harmadik hely az elitsorozatban pedig mondhatni megszokott eredménynek számítana Messina és a baranyai megyeszékhely Final Fourja után. Persze sokkal inkább a dobogó legalsó foka, mint két vereséggel egyedüliként érem nélkül zárni a tornát, de elnézve a lányok kedvét - vagy inkább kedvetlenségét - a szombati edzésen, nem sok jóra számíthatunk, főleg annak fényében, hogy Koraljka Hlede valószínűleg kihagyja a Lietuvos Telekomas Vilniusszal szembeni összecsapást.

A horvát hátvéd megsérült a rossz emlékű Brno elleni elődöntőn, azaz megállapíthatjuk, nem volt túlzottan jó napja pénteken. Hiszen a játék sem ment neki, támadásban több eladott labdája volt (öt), mint pontja (három), míg védekezésben az ő hibája következtében dobott két triplát szinte egymás után az ellenfél ausztrál irányítója, Alicia Poto ugyanarról a helyről. Ám hiba lenne csak rajta elverni a port, elvégre a talán élete legjobb meccsét játszó, 75 százalékos mezőnybeli dobóteljesítménnyel és hibátlan büntetőzéssel 22 pontig jutó Daliborka Vilipics, valamint a négyből négy hárompontos beszóró Iványi Dalma mellett mindenki beleszürkült a mezőnybe. Rátgéber szerint még az elöl egyaránt hét egységig jutó Béres Tímea és Amra Dapo tette meg a magáét úgy-ahogy, a többiekre viszont nagyon dühös volt a tréner. Mivel nyolcan léptek pályára fekete-fehér mezben pénteken, egyértelmű, kikre gondolt: a már említett Hledére, a kicsit passzív Ká-rolyi Andreára, a fontos ziccert elhibázó Fegyverneky Zsófiára, valamint a szinte végig faultproblémákkal küszködő Albena Branzovára.

"Az ellenfél sztárjátékosaival felvettük a versenyt, de sajnos pont azokban a mutatókban maradtunk alul, amelyek eddig az erényeink voltak: a csapategységben, a motiváltságban, a hitben és a bátorságban" - kritizált Fűzy Ákos, Rátgéber László jobbkeze. "Úgy érzem, mintha maradtak volna energiák a játékosokban, mintha nem adtak volna ki magukból mindent" - fűzte hozzá kicsit később a főnöke, és ha már ők is így látják a helyzetet, úgymond belülről, elfogultan, akkor tényleg baj van. Hogy mekkora, az majd a litvánok ellen kiderül, mindenesetre tényleg furcsa az eddig pont a pályát felszántó stílusáért dicsért magyar bajnokról ilyet hallani. És a legszomorúbb az egészben az, hogy a parkett ilyesfajta megmunkálása most is bőven elegendő lett volna a sikerhez, mert a Brno semmi extrát nem csinált, semmi olyat nem láttunk McWilliamséktől, amire ne lehetett volna felkészülni…

Azért is érthetetlen ez az egész, mert a játékosok ezzel a teljesítménnyel a saját egész éves munkájukat tették tönkre, hiszen azért dolgoztak rengeteget, hogy ide eljussanak. A finálé kapujában azonban megtorpantak, megremegett a kezük - immár harmadszor. Miközben mindenki egyetért abban, hogy most lett volna a legkönnyebb a dolguk, mert az elvesztett elődöntőkbeli ellenfelek közül a cseh bajnok tűnt a legverhetőbbnek.
És tűnik, utólag is… ---- P ---- B