Elúszott a bronzérem is az Euroligában

2005.04.24. 13:57
Címkék
Jó kezdés után visszaesett a pécsi gárda a kisdöntőben, így történetének harmadik final four-beli szereplése során először nem szerzett érmet a legrangosabb európai kupasorozatban.
Nem sikerült a klub történetének harmadik Euroliga-bronzérmét begyűjtenie a MiZo-PVSK játékosainak, miután az oroszországi Szamarában zajló final four kisdöntőjén nyolcpontos vereséget szenvedtek a litván Lietuvos Vilniustól.

Pedig jól kezdett a magyar bajnokcsapat, az első negyed után 19-8 állt az eredményjelzőn, ekkor a pécsi gárda dinamikus játékának nem találták ellenszerét a litvánok. Aztán elbizonytalanodtak a mieink, és tulajdonképpen a harmadik negyed volt a fordulópont, amelyet 21-12-re nyert meg a Lietuvos.

Az utolsó játékrészben még megpróbált egy utolsó, huszáros hajrát kivágni a Pécs, a litvánok azonban Douglas vezérletével tartották a megszerzett előnyt. Ezzel a pécsiek a 2001-ben és 2004-ben megszerzett bronzérem után először során nem állhattak dobogóra a legrangosabb európai kupasorozatban (mármint azon alkalmak közül, amikor bejutottak az Euroliga négyes döntőjébe).

A Rátgéber László által irányított együttes legjobbja egyébként a fiatal Fegyverneky Zsófia volt (14 pont), a gárda egyik alapembere, Károlyi Andrea pedig az utolsó játékrészben kipontozódott.

A döntőben a házigazda Szamara és MiZo-verő cseh Gambrinus Brno mérkőzik meg egymással.

Női kosárlabda Euroliga, a 3. helyért

MiZo-Pécsi VSK - Lietuvos Vilnius (litván) 60-68 (19-8, 15-19, 12-21, 14-16)
Pontszerzők: Fegyverneky 14, Dapo 11, Béres 10, Branzova, Iványi 8-8, Károlyi 7, Vilipics 2, ill. Douglas 19, Streimikyte 16, Valentiene 11, Baranasukaite 10, Kublina, Valuzyte 6-6.
Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
12 perce

Dárdai Mártonra ismét szemet vetett az Augsburg – sajtóhír

Német labdarúgás
31 perce

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
37 perce

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
1 órája

Döntős a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Curling vegyes páros vb: bennmaradt a magyar csapat

Téli sportok
1 órája

Az örök élethez is kell edzésterv – Hosszú Kávé Nagy Károly plébánossal

Képes Sport
1 órája

„Olyan akarok lenni, mint ő” – Szoboszlait bálványozza a Liverpool tizenhét éves tehetsége

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik