NBA: a szurkolók szerint Steve Nash az MVP

2005.04.28. 09:29
Címkék
A szurkolók szavazatai alapján a kanadai Steve Nashnek, a Phoenix Suns irányítójának van a legnagyobb esélye arra, hogy elnyerje az alapszakasz legértékesebb játékosának járó címet (MVP - Most Valuable Player) az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A díjazottak listáját magyar idő szerint holnap hajnalban ismertetik, miután a sajtó képviselőinek véleményét is megkérdezték.
A liga honlapján és a mérkőzések helyszínein megrendezett szavazáson az NBA-rajongók 35,3 százaléka ítélte meg úgy, hogy a John Stockton utáni éra asszisztkirálya, a "dupladuplagyáros" Steve Nash (képünkön) volt a legértékesebb az idén. Az év újonca a szavazás alapján Ben Gordon (44,2 százalék), a Chicago Bulls elsőévese, az év védekező játékosa pedig Ben Wallace (27,7 %), a bajnoki címvédő Detroit Pistons csatára.

Az év edzője díjra a közönség Mike D’Antonit, a Phoenix Suns trénerét (24,4 %) tartja a legméltóbbnak, míg az év legjobb hatodik embere kategóriában a már említett Ben Gordonnak (40,4 %), a legtöbbet fejlődött játékos "versenyszámban" Dwyane Wade-nek (43,5 %), a Miami Heat hátvédjének adná oda a díjat a publikum.

Szavazás

Ki volt az alapszakasz legértékesebb játékosa (MVP)?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

„Borzalmas! Gyenge edzők, sz.r játékosok” – Guardiola humoránál volt a PSG–Bayern kapcsán

Angol labdarúgás
7 perce

Női vízilabda vk: négy góllal kapott ki az amerikaiaktól a magyar válogatott

Vízilabda
16 perce

Megvan a sakkvilágbajnoki páros mérkőzés időpontja

Egyéb egyéni
29 perce

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
45 perce

Atlétika: milliókat és autót kapott a maraton új világrekordere

Atlétika
1 órája

Tour de Hongrie: egy korábbi Giro-győztes is indul a magyar körversenyen

Kerékpár
1 órája

Úszás: Pádár Nikolett Eb-szintet úszott 400 gyorson

Úszás
1 órája

Nyílt vízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik