Kevés volt a Bradford-gála

2005.04.29. 23:10
Címkék
Amerikai csúcstalálkozó. A mezőnysorban Spivey kontra Bradford, a palánkok alatt Younger és az ő védője, McClendon. Elsőrangú párharc ez is, az is, miként szuperelődöntőnek tetszett az Albacomp és az Univer küzdelme is.
Amerikaiak ide vagy oda, egy hazai csillag, jelesül Góbi megmozdulásai érik a legtöbbet a derbi elején. Az évad során már számtalanszor megcsodált elánnal teszi a dolgát a fehérváriak centere, és néhány perc alatt 11 pontig jut. Az Albacomp előnye mindazonáltal csak átmeneti, ugyanis ébredeznek a kecskeméti légiósok. Bradford, McClendon és a lengyel Celej is elsülylyeszt egy-egy hárompontost, így a nyitó negyed vége már az Univeré.

A remek atmoszférát teremtő kecskeméti tábor aligha sejti, hogy a folytatás maga lesz a pokol kedvencei számára. Pompásan játszó mezőnysora hozza lendületbe az Albát, előbb Spivey és Nisavics termel ipari tempóban, majd rákezdenek a nehéztüzérek is. Petrovic egy, míg Bódi két hármast juttat célba, és Farkas edző teret ad a "kicsiknek": Góbi mellett nincs másik center ekkortájt a fehérvári együttesben. Szökőévenként látható különbség a csapatok közt, amíg az Univer csak vergődik, addig a rivális feltartóztathatatlan.

Húsz pont. Szinte hihetetlen, de igaz: ennyivel nyeri a második felvonást az Albacomp. Eldőlt volna? Aligha. Itt az újabb fordulat, riadót fúj az eddig hangját is alig hallató kecskeméti oldal. Bradford és Celej áll a sor élére, és a nagy duó 22 pontot szorgoskodik össze tíz perc alatt. A túloldalon nyoma sincs az eddigi gálázásnak, senki sincs a fehér mezesek közül, aki megmozdítaná a kátyúba rekedt szekeret.

Jön az újabb negyed: de vajon jön-e az újabb fordulat? Úgy fest, igen. A káprázatosan játszó Nisavics dob lélektanilag fontos hármast, aztán betalál a két amerikai is. Újra nyolc pont az Alba előnye. Ha a fentiekből nem derült volna ki, kifogástalan a küzdelem, éppen olyan, amilyet egy kupaelődöntőtől elvárhat az ember. Egy tripla és egy dupla a Bradford-show újabb momentuma, majd Celej értékesít három büntetőt, aztán pedig Fodor dob ziccert. Láss csodát: 92-91 virít a táblán, két perccel a vége előtt. Spivey idegei azonban kötélből vannak, a triplája kincset ér az Albának.

E parádés meccsbe ugyanis már nem fér bele újabb fordulat. ---- S ---- &
Legfrissebb hírek

„Borzalmas! Gyenge edzők, sz.r játékosok” – Guardiola humoránál volt a PSG–Bayern kapcsán

Angol labdarúgás
7 perce

Női vízilabda vk: négy góllal kapott ki az amerikaiaktól a magyar válogatott

Vízilabda
16 perce

Megvan a sakkvilágbajnoki páros mérkőzés időpontja

Egyéb egyéni
29 perce

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
45 perce

Atlétika: milliókat és autót kapott a maraton új világrekordere

Atlétika
1 órája

Tour de Hongrie: egy korábbi Giro-győztes is indul a magyar körversenyen

Kerékpár
1 órája

Úszás: Pádár Nikolett Eb-szintet úszott 400 gyorson

Úszás
1 órája

Nyílt vízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik