A lányok tovább szárnyalnak

2005.05.10. 20:26
Címkék
Egy reprezentatív felmérés szerint a MiZo-Pécsi VSK a legismertebb hazai kosárlabdaklub. A Szocio-Gráf Piac- és Közvélemény-kutató Intézet márciusban 1000 ember véleményét kérte ki a témával kapcsolatban Budapesten és vidéken.
Arra a kérdésre, hogy a sportágról mely együttesek jutnak eszükbe, a férfiaknál a válaszadók 58, míg a nőknél 62 százaléka nem tudott önmagától egy csapatot sem megnevezni. A tájékozottabbak visszajelzései alapján a férfiaknál az Albacomp végzett az élen 43 százalékkal, második a ZTE (24), harmadik pedig a Körmend lett (23). Ami a női NB I-et illeti, itt fölényesen, 63 százalékkal nyertek a pécsiek, a Sopront (24) megelőzve. A kutatók ezt követően az egyesületek sikerességét firtatták az elmúlt öt év itthoni és nemzetközi eredményei alapján.

A férfiaknál a konkrét választ adók 15 százaléka az Albacompot, míg a nőknél 22 százalék a PVSK-t tette az első helyre. Mellesleg a vizsgálatot korábban 2001-ben és 2003-ban is elvégezték, és valamennyi alkalommal a pécsi női együttes lett az abszolút győztes…

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
4 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
4 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
4 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
5 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
5 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
5 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
5 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik