A mennyországból a pokolba

BENKŐ KRISTÓFBENKŐ KRISTÓF
2005.05.10. 23:06
Címkék
Zsebe Ferenc, avagy ahogyan kosarasberkekben ismerik, "Baba" neve összeforrt a Körmendével. A kiváló sportember 23 esztendeig játékosként, majd három éven át edzőként szolgálta a Rába-parti egyletet. Cseppet sem mellékesen, rendkívül sikeresen tette ezt. Játékosként két bajnoki címet és hat kupagyőzelmet gyűjtött be, majd debütáló szakvezetőként a 2002-2003-as idényben bajnoki aranyéremre vezette a vasi piros-feketéket. A következő évadban elért ötödik helyezés is határozottan a pozitívumok kategóriájába sorolható, a jelenlegi pontvadászat alapszakasza viszont már korántsem sikeredett ennyire jól, ugyanis a körmendi gárda csak a kilencedik helyre futott be, így az 1981-82-es évad után most fordult elő vele az a csúfság újra, hogy lemaradt a felsőházi rájátszásról. Ezek után aztán senkit sem lepett meg, hogy kisebb palotaforradalom zajlott le a patinás klub háza táján: Fodor Sándor ügyvezető lemondott posztjáról, míg Zsebe Ferencet a tulajdonosi kör mentette fel a munkavégzés alól. A Zsebe Ferenccel készült inerjút a szerdai Nemzeti Sportban olvashatják.
Amikor még minden meseszerûnek tûnt Körmenden – két évvel ezelôtt álomjátékkal nyert bajnoki címet Zsebe Ferenc (fehérben) csapata (Fotó: Meggyesi Bálint)

Legfrissebb hírek

Jól halad a hétszeres magyar bajnok strandröplabdázó, Stréli Bence felépülése

Röplabda
8 perce

Bondár Anna: Szívünket-lelkünket kitettük a pályára

Tenisz
25 perce

„Barcelona a miénk!” – Yamal odaszúrt a városi riválisnak a derbi után

Spanyol labdarúgás
35 perce

Kijutott a világbajnokságra a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
55 perce

Öttusa: Guzi Blanka aranyérmes a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája

Megvan a szóbeli megállapodás, a Spurs Liverpoolból igazolhat

Angol labdarúgás
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: távozik a Pénzügyőr vezetőedzője

Röplabda
2 órája

Helmut Marko: Jelenleg nem segítheti a Red Bullt a Max-faktor

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik