NBA: a Miami egy lépésre a továbbjutástól

2005.05.13. 08:08
Címkék
Két mérkőzést játszottak le mára virradóra az észak-amerikai profi kosárlabda liga rájátszásában, ahol a főcsoportok elődöntőinek harmadik körét kezdték meg.

Keleten idegenben, Washingtonban is magabiztos győzelmet aratott a Miami, amely ezzel a papírformának megfelelően összesítésben már 3:0-ra vezet, s már csak egy győzelemre áll attól, hogy bejusson a Keleti-főcsoport döntőjébe. A találkozó, egyben a nap legjobbja is az ő játékosuk volt Dwyane Wade személyében, aki ezúttal 31 pontig jutott.

A másik találkozón ehhez képest igazi krimi zajlott a pályán, amelyből végül egy ponttal a hazaiak jöttek ki győztesen. Hiába vezetett a San Antonio három negyeden keresztül, hiába volt a meccs legeredményesebbje a vendégek sztárja, Tim Duncan (képünkön) 23 ponttal végül mégis ők húzták a rövidebbet, így összesítésben a Seattle szépíteni tudott.

NBA-rájátszás, főcsoport elődöntők
Washington Wizards-Miami Heat 95-102
A párharc állása: 3:0 a Miami javára.

Seattle Supersonics-San Antonio Spurs 92-91
A párharc állása: 2:1 a San Antonio javára
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
6 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
6 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
6 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
6 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
6 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
6 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
6 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik