Több mint elődöntő

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.05.20. 21:35
Címkék
Nem csak az elmúlt hetek tapasztalatai (egy órával a kezdés előtt rendszerint valamennyi szék gazdára talál a csarnokban) miatt lesz érdemes igyekezniük a szombati derbire a kecskeméti kosárlabdabarátoknak.
Meglovagolva a városban uralkodó eufóriát, egész napos programot szervezett az Univer, amelyek közül a kilátogatók már több órával az Atomerőmű elleni elődöntő előtt megtalálhatják a kedvükre valót.

Elsőként azt a megemlékezést illik említeni, amely újra egymás mellé állítja az 1965-ös kecskeméti együttest - e gárda nagy tettet hajtott végre, hiszen kiharcolta a feljutást az A-csoportba. A csarnokon kívül is "bulihangulat" várható: lesz streetball, kosaras rajzverseny, szurkolói arc- és hajfestés, és aki szeretne, készíttethet közös felvételt a jelen egyik legnagyobb sztárjával, az amerikai Cory Bradforddal.

Kecskeméten abban bíznak, hogy Meszlényi újra a levegôbe csaphat
Kecskeméten abban bíznak, hogy Meszlényi újra a levegôbe csaphat
Kecskeméten abban bíznak, hogy Meszlényi újra a levegôbe csaphat
Itt jegyeznénk meg, hogy az elődöntő iránt megmutatkozó hatalmas érdeklődés miatt a sportcsarnok szomszédságába sörsátrat állít fel a klub, s a helyi televízió jóvoltából élőben követhetik a találkozót azok is, akik kiszorulnak a csarnokból (a kecskemétiek legnagyobb bánatára 1600 szurkolónál több egy-szerűen nem fér be a terembe).

Hogy aztán Meszlényi Róberték számára a csarnok falain belül is folytatódik-e az ünnep, arra egyelőre senki sem tudja a választ, ám biztosak lehetünk benne, az alapszakaszgyőztes paksiak nem azért érkeznek Kecskemétre, hogy aszszisztáljanak a bulihoz.

A párharc első felvonásán idegenben diadalmaskodott a harmadik negyedben csuda dolgokat bemutató Univer, vagyis az Atomerőmű - akárcsak Fehérváron a Debrecent fogadó Albacomp - az egyenlítésért lép pályára.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfibajnokságot?

Legfrissebb hírek

Wimbledon: Stollárék a nyolcaddöntőben, az első kiemelttel játszanak

Tenisz
10 perce

Halász Bence: Olimpiai bajnok, az első magyar szabadtéri világbajnok és Európa-bajnok akarok lenni – utóbbi talán már idén

Atlétika
18 perce

A reptéri munkás is földre borult – így fogadták otthon a Zöld-foki-szigeteki hősöket – videó

Foci vb 2026
32 perce

Haaland és Vinícius mémvideója összehozta a norvég és a brazil szurkolókat

Foci vb 2026
37 perce

F1, Brit Nagydíj, verseny

F1
42 perce

Érdekes párharc lehet: Haalandnak jó „ügyfele” Gabriel

Foci vb 2026
53 perce

Brazíliának a 2002-es vb-döntő óta meggyűlt a baja az európai nemzetekkel

Foci vb 2026
1 órája

Csak a szokásos – íme, Hegedűs János hetven méterről szerzett gólja!

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik