Szejo Bukva győzelmet ígér

K. T.K. T.
2005.05.23. 23:03
Címkék
Az már biztos, hogy a debreceniek nem tudtak megspórolni egy székesfehérvári utazást. No nem az anyagiak miatt lett volna fontos, hanem azért, hogy ha döntőbe jutnak, fittebben várhatták volna a finálét.
Az Albacompnak eleve két túrával kellett számolnia, és a dunántúliak most bizonyára jobb kedvvel látogatnak el a cívisvárosba, miután a bajnokság során először legyőzték a Vadkakasokat, nyílttá téve ezzel az elődöntőt. A vendégek az elmúlt szombaton főként centerposzton mondtak csődöt, Szendrei József és Szejo Bukva együttesen hat pontot ért el. Ennek ellenére Bukva keddre győzelmet ígér.

- Az eddigi legnagyobb, huszonnégy pontos vereséget könyvelhették el. Nagyon megviselte a csapatot a kudarc?
- Nagy önbizalommal léptünk pályára, hiszen sorozatban háromszor vertük meg az Albát - mondta a bosnyák légiós. - Az első dobásaink viszont célt tévesztettek, míg a hazaiak elkapták a fonalat, és jelentős hátrányba kerültünk. Futhattunk az eredmény után, ám mivel a folytatásban sem voltunk elég pontosak, nem volt esélyünk az újabb diadalra. Mivel a rájátszásban a pontkülönbségnek nincs jelentősége, edzőnk is többet cserélt, s a kulcsjátékosokat inkább pihentette.

- Miben kell javulniuk?
- Az elmúlt két meccsen kevés pontot dobtunk. Szerintem, ha nyolcvan-kilencven pont körül teljesítenénk, nem lehetne gond.

- Mennyit számít a hazai pálya?
- A megszokott környezet előnyt jelent, és az egyre lelkesebb szurkolók is sokat segítenek. Remélem, kedden sokan biztatnak majd bennünket, ígérem, mindent elkövetünk azért, hogy győzelemmel örvendeztessük meg az értünk drukkolókat, akik bizonyára azért sem haragudnának meg, ha az évad során utoljára látnák az Albát…

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfibajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
41 perce

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
1 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
1 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
8 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
8 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
8 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
9 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
9 órája