


Tim Duncan
A Spurs az első negyedben 38 pontot dobott ellenfele gyűrűjébe, aztán a folytatásban harcmodort váltott: a texasiak úgy védekeztek, hogy a phoenixi játékosok mindössze tíz pontot dobtak 12 perc alatt, míg a két negyedet nézve úgy állt a helyzet, hogy a Suns ilyen kevés ponttal ebben a szezonban még nem zárta a meccs első félidejét.
A hátralévő időben már nem is tudta ledolgozni a hátrányát a bajnoki címre korábban a legesélyesebbnek tartott "napsugaras" gárda, amelynek Amaré Stoudemire 34 pontja is kevés volt ahhoz, hogy megnyerje a találkozót. Jellemző, hogy az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott Steve Nash ezúttal szinte teljesen blokkolva volt, ami a játék szervezését illeti, ami abból is látszik, hogy a szokásos 10-15 gólpassza helyett ezúttal mindössze hármat tudott kiosztani, ráadásul hat labdaeladása volt.
Észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA),
rájátszás, Nyugati-főcsoport, döntő, 3. mérkőzés:
San Antonio Spurs-Phoenix Suns 102-92
(38-29, 18-10, 24-24, 22-29)
San Antonio, SBC Center, 18 797 néző.
San Antonio: Parker 18, Ginobili 18, Duncan 33, Bowen 6/6, Mohammed 9. Cserék: Barry 11/9, Horry 7/3, Udrih, Nyeszterovics.
Phoenix: Nash 20/3, J. Johnson 15/6, Richardson 13/6, Marion 6, Stoudemire 34. Cserék: J. Jackson 4, Hunter.
Lepattanók: Duncan 15, Horry 11, Ginobili 9, ill. Stoudmire 11, Marion 9.
Mezőnybeli dobószázalék: 46,1, ill. 44,2.
A párharc állása: 3:0 a San Antonio javára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







