Farkas Sándor: BSE!

M. A.M. A.
2005.06.04. 00:28
Címkék
Korántsem meglepő, mégis érdekes a hír: péntektől Farkas Sándor a BSE-ESMA női csapatának vezetőedzője. Az utóbbi évtized legsikeresebb honi férfiedzője tehát újra átnyergel a női vonalra, miután a mostani idényben az Albacomppal az elődöntőig jutott az erősebbik nem A-csoportjának felsőházi rájátszásában.
Farkas Sándor: búcsú az Albától
Farkas Sándor: búcsú az Albától
Farkas Sándor: búcsú az Albától
Farkas Sándor: búcsú az Albától
Farkas Sándor: búcsú az Albától
Farkas Sándor: búcsú az Albától
"Többször is kerestek már a városmajoriaktól, de eddig mindig balul ütöttek ki a tárgyalások, mert már elköteleztem magam Sopronba vagy Székesfehérvárra, úgyhogy már szinte lelkiismeret-furdalásom volt a BSE-vel szemben - vágott bele a magyarázatba a mester. - Ez volt a döntés érzelmi háttere, de azt is el kell mondanom, hogy a fővárosiaknál legendának számító Szabó Dönci bácsival mindig is nagyon jóban voltunk, ő adta például az összes becenevemet, és ő emlegette, hogy fogok én még a BSE-ben dolgozni. Másrészről pedig egy edzőnek mindig meg kell újulnia, és nem hiszem el, hogy ne lehetne ezt az egyesületet újra felfuttatni, hogy ne lehetne Budapesten minőségi csapatot csinálni, s ebben ne látnának fantáziát helyi szponzorok."

Ez volt tehát Farkas Sándor székfoglalója, aki első lépcsőfokként két évet írt alá, de a vezetőség közlése szerint hoszszabb távon is számítanak rá. Az Albacomp gárdájánál viszont a pletykáknak megfelelően nem kívánták megújítani a most lejáró szerződését, más trénerrel képzelik el a jövőt, a játékoskeretet azonban együtt kívánják tartani a fehérváriak elöljárói. Ennek szellemében a közös folytatásról már meg is állapodtak a legponterősebb légióssal, az amerikai Jermaine Spiveyvel.

Az NSO ajánlja:

Tabella, fordulóról fordulóra
Bajnoki adatbank, 2004-2005

Bajnoki múlt:
Bajnoki adatbank, 2003-2004
Női NB I, 2003-2004
A győztesek
Az elmúlt évek döntői

Kosárlabda-lexikon

Kosárlabda-fórumaink
Legfrissebb hírek

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük az ukrán–magyar meccset

Magyar válogatott
3 perce

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
9 perce

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
14 perce

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
17 perce

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
18 perce

Luxemburg legyőzte Bulgáriát, Finnország hét gólig jutott a C-ligában

Minden más foci
37 perce

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
37 perce

Olvasóink szerint magasan Tóth Balázs volt a mieink legjobbja Ukrajna ellen

Magyar válogatott
40 perce