A mérleg nyelve: Finnország

S. T. R.S. T. R.
2005.08.19. 01:18
Címkék
"Nem számolgatunk, nem ábrándozunk, hiszen egyelőre még a győzelem sincs zsebben" - szögezte le Sterbenz Tamás, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. Igaza van. Előbb nyerni kell, azután jöhet a matekozás. Az Eb-pótselejtező A-csoportjában egyelőre tökéletesen egyformán áll a magyar és a lengyel csapat; a felek küzdelmét az dönti el, ki veri meg jobban a sereghajtó finneket.

"Sok-sok indításgólra lenne szükségünk, és nem szabad sok pontot kapnunk - vázolta a terveket a tréner, majd elárulta: 20 pontos diadal esetén elégedett lenne a mai meccs után. - Bízom a finnekben, akik tavaly is megszorították idegenben a lengyeleket."

A malmunkra hajthatja a vizet, hogy a csoport záró találkozóján, vasárnap már nem lép pályára a lengyel óriás, Margo Dydek, miközben Turu Tuukkanen, a finnek centere kijelentette, ők nem igazán foglalkoznak a "nagyok" versenyfutásával, teszik a dolgukat, legjobb tudásuk szerint. Csak a rend kedvéért: két játéknappal a zárás előtt 5-5 ponttal és egyaránt plusz 30 pontos mutatóval áll a magyar és a lengyel csapat. Ma a mieink, két napra rá a rivális csap össze Finnországgal, ez utóbbi meccset Sterbenz már az internet előtt ülve, pohár borral a kezében nézi majd
végig. Csak remélni lehet, hogy a lefújás után is jóízű lesz az a nedű…


Szavazás

Hol végez női kosár-válogatottunk az Eb-sorozatban?

Írja be az itt látható számot!


Szavazás

Mely ország nyeri a törökországi női kosár Eb-t?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
3 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
3 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
3 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
4 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
4 órája