Rosszul céloztak a vendégek

KRASZ EMILKRASZ EMIL
2006.05.30. 10:23
Címkék
Az NBA, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság rájátszásában, a Keleti-főcsoport döntőjében a Miami Heat már 3-1-re vezet a négy győzelemig tart párharc során, miután legutóbb hazai pályán tizenegy ponttal verte riválisát, a Detroit Pistons együttesét. A találkozón az első és az utolsó negyed bizonyult a döntőnek: előbbiben hat, utóbbiban kilenc ponttal volt jobb a vendéglátó csapat ellenfelénél. Mivel a második negyedben döntetlenre végeztek a felek, a harmadik felvonást pedig csak négy ponttal nyerték a vendégek, a detroiti vereség elkerülhetetlen volt.
Shaquille O'Neal (Miami) és Ben Wallace (Detroit) palánk alatti csatája
Reuters
Shaquille O'Neal (Miami) és Ben Wallace (Detroit) palánk alatti csatája
Shaquille O'Neal (Miami) és Ben Wallace (Detroit) palánk alatti csatája
Reuters
Shaquille O'Neal (Miami) és Ben Wallace (Detroit) palánk alatti csatája

Szavazás

Melyik csapat lesz 2005-2006-ban az NBA bajnoka?

Írja be az itt látható számot!
A mérkőzésen elsősorban a vendégek rossz dobteljesítménye döntött: mezőnyből 39 százalékos pontossággal céloztak - a hárompontos vonalon kívülről 37.5-tel -, a büntetőket pedig akár csukott szemmel is dobhatták volna: 22 kísérletükből mindössze 12(!) volt sikeres.

Védekezésben viszont nem „kímélték” a roppant motivált hazaiakat, akik 47 büntetőt dobhattak a találkozón, amelyből 28 volt eredményes. A Miami ezúttal is inkább a palánk alatti befejezéseket, a centerjátékot és a betöréseket erőltette, mintsem a kinti dobásokat: hárompontosból eggyel, mezőnyből viszont 25-tel kevesebbszer próbálkoztak.

A 31 pontos Dwyane Wade – a mezőny legeredményesebbje 12-t a záró részben szerzett - és a 21 pontos Shaquille O’Neal – a center szedett tizenegy lepattantót - volt elsősorban ellenállhatatlan: előbbi 19, utóbbi 15 büntetőt dobhatott a hazaiaknál, váltakozó eredményességgel. Wade 15, O’Neal viszont csak öt pontot szorgoskodott össze ezekből a lehetőségekből.

Dwyane Wade (Miami) tarthatatlannak bizonyult
Reuters
Dwyane Wade (Miami) tarthatatlannak bizonyult

"Egyértelműen Wade klasszisa döntötte el a találkozót", értékelt Flip Saunders, a detroitiak edzője, aki szerint a hazaiak játékosa tarthatatlan és biztoskezá volt az összecsapáson.

"Az első negyed utolsó két perc volt számunkra a mérkőzés első megnyugtató pillanata", mondta Pat Riley, a Miami trénere, akinek csapat onnantól már nem engedte ki a kezdeményezést a kezéből.

A Detroitban szinte kivétel nélkül minden játékos formán kívül játszott: Tayshaun Prince 15 pontjával csapata legeredményesebbje tudott lenni. Márpedig ez egy ilyen fontos párharcban roppant kevés.

A Miami a párharc során már harmadszor dobott mezőnyből 54 százalék feletti teljesítménnyel. Tavaly ugyancsak a főcsoport-döntőben találkozott egymással a két együttes, akkor a Miami 3-2-s vezetés után esett ki a Detroit ellen, igaz O’Neal és Wade akkor sérülés miatt nem játszhatott. Most viszont egészségesek.

Rasheed Wallace (Detroit) csalódottsága érthető: a 2004-s bajnokcsapat közel került a kieséshez
Reuters
Rasheed Wallace (Detroit) csalódottsága érthető: a 2004-s bajnokcsapat közel került a kieséshez

A következő összecsapást holnap, Detroitban rendezik. Amennyiben a Pistons nem lesz képes nagyságrendekkel jobb teljesítményre, könnyen el is dőlhet a párharc a Miami negyedik győzelmével. A párharc első találkozóját öt ponttal nyert a klub történetének első NBA-sikerére hajtó Miami Detroitban.

ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA)

KELETI-FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS:
Miami Heat Detroit Pistons 89-78 (23-17, 21-21, 18-22, 27-18)
Helyszín: Miami, American Airlines Arena, 20 248 néző
A PONTSZERZŐK:
MIAMI HEAT DETROIT PISTONS
Wade 31 T. Prince 15/3
S. O’Neal 21 C. Billups 14
Haslem 16 R. Wallace 12/3
A. Walker 7/3 Hamilton 11
Posey 7/6 Hunter 10/6
Payton 6/6 Evans 8/6
Mourning 1 B. Wallace 4
McDyess 9
Davis 2
Mezőnykosarak: 28/51 (54,9 %), ill. 30/77 (39,0)
Hárompontosok: 5/15 (33,3), ill. 6/16 (37,5)
Büntetők: 28/47 (59,6), ill. 12/22 (54,5)
Lepattanók: 35 (4 t, 31 v), ill. 36 (14, 22)

Az állás: 3-1 a Miami Heat javára
Legfrissebb hírek

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
20 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
7 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
8 órája