Férfi kosárlabda Eb: október 16-án pótselejtező sorsolás

MTI MTIMTI MTI
2006.09.19. 02:37
Címkék
Október 16-án kerül sor a jövő évi férfi kosárlabda Európa-bajnokság pótselejtezőjének sorsolására, amelyen a kvalifikációs csoportjában harmadik helyen végzett magyar válogatott is érdekelt.
Meszlényi Róbert együttese szombaton a belga csapat elleni hazai sikerrel zárta a selejtezőket, amelynek C csoportjában két győzelemmel és négy vereséggel zárt. A kvalifikációs rendszer alapján a négy kvartettből hat gárda - az elsők és a két legjobb csoportmásodik - vívta ki a részvételt a 2007. szeptember 3-17. közötti spanyolországi Eb-re, míg a további tíz várhatja a sorsolást. A jövő augusztusi pótselejtezőre két három és egy négy csapatos csoportot alakítanak ki, amelyek győztesei játszanak majd egymás ellen - már az Eb helyszínén - a fennmaradó egy indulási lehetőségért. A csoportok utolsó helyezettjei is körmérkőzést játszanak majd egymás ellen, s a trió utolsója kiesik a másodosztályba. Bodrogváry Ivánnak, a magyar szövetség főtitkárának tájékoztatása szerint a pótselejtezőnek egy héttel a kontinenstorna kezdete előtt kell lezárulnia, a mérkőzések pontos időpontjai pedig a sorsolás után derülnek ki.
Legfrissebb hírek

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata

Olasz labdarúgás
51 perce

Christian Horner teljes nyugalomban élne, ha nem térne vissza az F1-be

F1
57 perce

Alejandro Davidovich nyerte a sanghaji spanyol házi döntőt

Tenisz
1 órája

Valter Attila bukással zárta a kerékpáros szezont Japánban

Kerékpár
1 órája

Mario Sostaric: Ez lesz a mi BL-döntőnk!

Kézilabda
1 órája

Szavazás: hányadik helyen végez a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Magyar válogatott
1 órája

Győzelemmel mutatkozott be a Szeged kispadján Tóth Balázs

Labdarúgó NB II
2 órája

WNBA: a Golden State Valkyries nyerte a döntő első mérkőzését

Amerikai sportok
2 órája