Kosárlabda, Seat Foton Győr: ősztől a nemzetközi kupában?

MTI MTIMTI MTI
2007.05.24. 23:53
Címkék
Fűzy András, a Seat Foton Győr női kosárlabdacsapatának általános igazgatója szerint a következő idényben az első öt hely valamelyikének a megszerzése lesz a cél a bajnokságban.
"Úgy gondolom, hogy a legutóbbi szezonban helytállt a csapat. A nyolcadik helyen zártunk, csupán két kosárral maradtunk le az ötödik-hatodik helyről" - mondta a csütörtök esti, évzáró ünnepség előtt Fűzy, aki nyilatkozott az erősítési tervekről is."Meghatározó játékosainkat megtartjuk és melléjük rutinos kosárlabdázókat igazoltunk. Nálunk folytatja a pályafutását a litván válogatott Rima Margeviciute, aki már eltöltött Győrött egy évet, legutóbb pedig a francia Calais-ben szerepelt. A DKSK csapatától leigazoltuk a cseh Irena Boreckát és a következő idényben győri színekben lép pályára a pécsi nevelésű, magyar válogatott Szakács Ildikó is, aki az elmúlt évben a Kanári-szigeteken kosárlabdázott. Az edző továbbra is Gálos László lesz."Valószínűleg ősztől az Európa-kupában indulhat az együttes."Hamarosan írásban is jelezzük a Magyar Kosárlabdázók Országos-szövetségének és a versenybizottságnak: vállaljuk, hogy indulunk az Európa Kupában" - fogalmazott az igazgató.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
1 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
1 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
1 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2 órája