Idegenbeli győzelemmel rajtolt a Győr, a BSE és a Szolnok is

2007.10.19. 20:57
Az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság, az Uniqa női NB I alapszakaszának első fordulójában Szekszárdon nyert a Győr, Nagykanizsán a BSE, míg Cegléden a Szolnok.
Farkas Sándor csapata a BSE Nagykanizsán nyert
Meggyesi Bálint
Farkas Sándor csapata a BSE Nagykanizsán nyert
Farkas Sándor csapata a BSE Nagykanizsán nyert
Meggyesi Bálint
Farkas Sándor csapata a BSE Nagykanizsán nyert

A győriek győzelméhez kétség sem fért, különösen a roppant szerény hazai kezdést követően. A vendégek az első negyedben padlóra küldték a szerszárdiakat - a győriek egy 18–0-s sorozattal nyitották a mérkőzést -, a nagyszünetben előnyük már tetemes, húsz pontos volt.

Az első félidőben a KSC 14 triplakísérletéből mindössze három landolt a gyűrűben (21 százalék).

A vendégek magas játékosai uralták a palánkok alatti területet: míg a Szekszárd kilenc, addig a Győr 22 lepattanót szedett le az első játékrészben. A szlovák irányító Borovicková hat labdát szerzett az első felvonásban.

A szekszárdiak centere Danijela Varda a 36. percben dobta az első dupláját. A hajrát azután megint a vendégek bírták jobban, növelve így a két együttes közötti különbséget. Érdekesség, hogy a vendégek közül senki nem szórta meg magát, Borecká 14 a győztes együttes, egyben a mezőny legjobbja tudott lenni.

Nagykanizsán a papíron esélyesebb vendégek csupán a második negyed végén léptek meg ellenfelüktől és szereztek a nagyszünetre kilencpontos előnyt.

A Vadmacskák a harmadik negyedben nem tudták tartani a lépést a fővárosiakkal, akik 21(!) ponttal nyerték ezt a játékrészt és döntötték el tulajdonképpen végképp a találkozót. A zárórész ugyan a hazaiaké lett, de a meccs számukra már korábban elment.

A BSE kezdőötöse nagyszerű mérkőzést produkált, hiszen mindannyian tíz pont fölött termeltek.

Nagyon bekezdtek a csapatok Cegléden, különösen a vendégk szolnokiak, akik 30 ponttal nyitottak és így 18 pontos előnyre tettek szert rögtön az első negyed végére.

Ez a különbség rányomta a bélyegét a folytatásra is, a nagyszünetre csak az eredmény változott, a két együttes közötti különbség nem.

A hazaiak azonban váltani tudtak és remek harmadik negyedbeli szereplésükkel tizenkét pontot le tudtak dolgozni méretes hátrányukból.

A zárórészben mindössze tizenhat pont esett, amelyben a szolnokiak duplán jól jöttek ki: a negyedet is megnyerték és előnyüket tartva a mérkőzés is az övék lett.


KANIZSAI VADMACSKÁK SE - BSE 62–90 (22–24, 13–20, 8–29, 19–17)
Nagykanizsa, 150 néző. V: dr. Páli, Gelencsér
KANIZSA: Purics 6, Fekete Cs. 9/3, Varga Zs. 13/3, FITOS 12, Horváth B. 10/6. Cs: Tálosi 10/6, Bencze, Csáki 2, Fuisz. Edző: Stevan Csupics
BSE: CASTILLO 19/6, KISS G. 16/3, Zsovár 12/3, VIDA 18/6, Aties 16. Cs: Fűrész D. 5/3, Horváth E. 4, Szabó F., Forray. Edző: Farkas Sándor
Az eredmény alakulása: 3. p.: 8–8. 5. p.: 16–18. 15. p.: 25–32. 25. p.: 41–61. 35. p.: 52–82
Kipontozódott: Purics (34. p.)
MESTERMÉRLEG
Stevan Csupics: Gratulálok az ellenfélnek, hiszen jól láthattuk, hogy egy jobb csapattal álltunk szemben. Sajnos, játékunkon mind támadásban, mind védekezésben meglátszik egy igazi center hiánya.
Farkas Sándor: Ahogy egy bajnokság első meccsén lenni szokott, lassan oldódtunk a kezdeti lámpalázból. Viszont ahhoz képest, mennyi sebből vérzünk, még jól is játszottunk.

ATOMERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD - SEAT-FOTON GYŐR 51–80 (5–26, 15–14, 14–16, 17–24)
Szekszárd, 250 néző. V: Téczely, Vétek
SZEKSZÁRD: Tamis 6/6, Tamás 6, Bálint 7/3, Bozóki 8/3, Varda 2. Cs: BUKOVSZKI 12/6, Demeter 6, Hajdu 2, Balogh 2. Edző: Ujhelyi Gábor
GYŐR: BOROVICKOVÁ 12/3, BORECKÁ 14/3, Szakács 8/3, Margeviciute 6, Varga R. 4. Cs: Szalay 5, Horváth Zs. 10, Tóth Zs. 12, Koncz 5/3, Orsó 2, Antolovics 2, Ürmös. Edző: Gálos László
Az eredmény alakulása: 5. p.: 3–18. 15. p.: 14–30. 25. p.: 27–50. 35. p.: 45–67
Kipontozódott: Horváth Zs. (39. p.), Demeter a (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Ujhelyi Gábor: Az országos bajnok kadet csapatunk egy-két felnőtt játékossal kiegészülve csak ennyire volt képes.
Gálos László: Parádés kezdés után pontatlanabbá vált a játékunk. A nyáron átalakult, derekasan küzdő szekszárdiak ellen magabiztosan hoztuk a kötelezőt.

CEGLÉDI EKK - SZOLNOKI NKK 63–71 (12–30, 16–16, 28–16, 7–9)
Cegléd, 600 néző. V: Király L., Pozsonyi L.
CEGLÉD: BOSKOVICS 14/12, Pungor 9/9, Takács 5, Serbán 11/3, WILLIAMS 14. Cs: Ruttner Zs. 5, Ruttner R., Orbán 5, Őri, Gál. Vezetőedző: Földi Sándor
SZOLNOK: DJELMIS 23/6, Kozdron 13/9, Szavercsenko 6, KELLER 13, Jerkovic 6. Cs: Hegedűs 5/3, Sonyák 3/3, Fürtös 2. Vezetőedző: Kmézics Zorán
Az eredmény alakulása: 4. p.: 0–12. 8. p.: 4–18. 13. p.: 18–30. 15. p.: 23–38. 23. p.: 39–54. 26. p.: 49–59. 33. p.: 58–64. 38. p.: 63–69.
Kipontozódott: Williams (32. p.), Jerkovic (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Földi Sándor: Az első negyedben túl nagy előnyt adtunk ellenfelünknek, aminek ledolgozására később már nem volt elég időnk. Talán ha Williams tovább pályán lehetett volna. Djelmis elleni védekezést nem tudtuk megoldani.
Kmézics Zorán: Mindkét csapat nagyon motiváltan küzdött, mi az első félidőben jelentős előnyt szereztünk, amiből nyolc pontot, ha nehezen is, de taktikus játékkal sikerült megőrizni.
Legfrissebb hírek

Az első gól meghozta az első győzelmet is a Szentlőrincnek

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:22

Mindhárom pontot hazavitte az újonc Csákvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.02. 19:25

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
2026.07.23. 19:39

Női labdarúgó NB I: a Szekszárddal vált teljessé a mezőny

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 14:20

NB II: három új játékos Barcikán, hat labdarúgó érkezett az újonchoz

Labdarúgó NB II
2026.07.08. 23:42

Együttműködési megállapodást kötött az NB II újoncával a ZTE FC

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 11:10