Kosárlabda: hiába sztrájkolnak a bírók, a liga nem ad több pénzt

2008.09.19. 00:46
Címkék
A Férfi Hivatásos Kosárlabdaliga szerdai rendkívüli ülésén a tagok elfogadhatatlannak minősítették a játékvezetők által előterjesztett díjemelés mértékét, valamint az előterjesztés módját, illetve a sztrájkfenyegetést.
A liga közleménye szerint a bírók az első osztályban 80 százalékos emelést követelnek.A szervezet a helyzet megoldásának érdekében felkérte a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) vezetőségét, hogy állítsa helyre a szövetség hivatalos bizottságaként működő játékvezetői bizottság (JB) szabályszerű működését, és biztosítsa a hétvégi másodosztályú bajnoki forduló zavartalan lebonyolítását.Ha a JB az MKOSZ utasítása ellenére sem biztosítja a játékvezetők közreműködését, úgy a liga kezdeményezi, hogy az MKOSZ szervezze újjá a JB-t, és tegye meg a szükséges lépéseket arra vonatkozóan, hogy a bajnoki mérkőzések szükség-játékvezetőkkel vagy külföldi bírókkal lebonyolíthatók legyenek.Az ülésen a játékvezetőknek a mérkőzések biztonságos rendezésével kapcsolatos kéréseit a liga támogatta, s azok megvalósítására határozatokat hozott.A bírók nyár óta küzdenek azért, hogy biztonságos körülmények között dolgozhassanak, továbbá emelkedjen a meccsenkénti 25 ezer forintos díjazásuk, s miután eddig nem jártak sikerrel, a múlt héten felfüggesztették tevékenységüket. Az MKOSZ hétfői tájékoztatása szerint szükség-játékvezetők fújták a sípot a másodosztályú bajnokság nyitányán, illetve ahol erre nem volt mód, ott a két csapat edzője vezette le a találkozókat. Az első osztály küzdelmei októberben kezdődnek.
Legfrissebb hírek

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
20 perce

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
1 órája

Győzelemmel kezdett a grúziai vízilabda-szupertornán a Ferencváros

Vízilabda
1 órája

Kilde Achilles-ín-szakadás miatt kihagyja az alpesisí-szezont

Téli sportok
1 órája

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
1 órája

Újonc brazil pilóta versenyez jövőre a Haasnál – hivatalos

F1
1 órája

A futsal BL-ben bíráskodhat a magyar játékvezető – hivatalos

Minden más foci
2 órája

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2 órája